Adrian Câciu pénzügyminiszter közlése szerint valamennyi hitelutalványozó csökkentette a javakra és szolgáltatásokra fordított kiadásait.
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Firenzében bírságot szabnak ki, ha a klimatizált üzletek nyitva hagyják ajtajaikat, máshol a közvilágítást szabályozták, miután Olaszország csatlakozott az Európai Unió augusztustól érvényes veszélyhelyzeti tervéhez, amely fogyasztáscsökkentést ír elő.
A kormányhoz nem érkeztek eddig aggodalomra okot adó információk az ukrajnai Zaporizzsja atomerőművével kapcsolatban - jelentette ki szerdán a miniszterelnök.
Kína továbbra is aktív volt Tajvan körül szerdán, miközben újból azzal fenyegetett, hogy ha kell, erővel foglalja el a szigetet.
Két teherautóban összesen több mint száz illegális bevándorlóra bukkantak szerdán a határrendészek a nagylaki autópálya-átkelőnél.
Heves esőzésekre figyelmeztető narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) nyolc megyére.
Felfüggesztette Moszkva azt a megállapodást, mely lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok és Oroszország ellenőrei kölcsönösen megtekinthessék egymás nukleáris fegyvereit. Az ellenőrzések lehetőségét a 2010-ben aláírt atomegyezmény biztosította a feleknek, a 2026-ig tartó időszakra.
Nagyon komoly kockázatokkal járhat a zaporizzsjai atomerőmű lövetése Ukrajna orosz csapatok kezére került déli részén - jelentette ki kedden Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője.
Az egész országot sújtó szárazság miatt veszélybe került szinte a teljes kukorica és napraforgótermés – jelenti a Román Rádió.
Az RMDSZ-t ki kell zárni a kormányból a tusványosi Orbán-beszéd miatt - véli a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, Claudiu Târziu szenátor.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Meggyilkolta családja öt tagját, köztük egy gyermeket egy mentális problémákkal küzdő férfi az Argeş megyei Bascov községben.
Ha tavaly még csak 14 kiscsoportban – szakkörben – gyakorolhatták a hagyományos népi mesterségeket a székelyföldi érdeklődők, idén a jelentkezések alapján 1305 taggal 261 szakkör fog ősztől működni – számolt be lapunknak Bereczki Kinga, az anyaországról indult mozgalmat Székelyföldön koordináló Amőba Alapítvány elnöke.
Nyáron is népszerű a szentgyörgyi hajléktalanszálló, az utcalakók életében egy rutint, támpontot jelent az ide bejárás. Jó hír, hogy napok kérdése, és teljes gőzzel indulnak be a nappali foglalkozások is – tájékoztatott érdeklődésünkre Székely Róbert, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője.
Tusványos jó alkalom volt a találkozásokra, a gazdasági és szakmai egyeztetésekre. Az erdélyi startup-ökoszisztéma fejlesztése érdekében teltházas kerekasztal-beszélgetésre került sor a tusványosi Puskás Ferenc Kávéházban.
Vasárnaptól e hét szombatjáig a Benedek-mezei Cuki-táborban sorstársaik közösségében nyaralnak a cukorbetegek. A legkisebb még csak két és fél éves, szüleivel van jelen, de nemcsak ő érezheti a család nyújtotta biztonságot, a nagyobb „család” is befogadó szellemű. Erre pedig az utóbbi időben egyre nagyobb szükség van, szaporodik a betegek száma.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Rendkívüli előnyökkel járhat egy iskolának, ha Erasmus+ mobilitási pályázatot nyer, hiszen kinyílik a világ a diákok és a pedagógusok előtt, mégpedig költségmentesen. Persze mindehhez először is meg kell írni azt a pályázatot. Következő lépésben már az a probléma, hogyan költsék el értelmesen a pénzt. Ha ezt is megoldják, akkor ismétlendők az elvégzettek, immár nagyobb kaliberben. Ez a Székely Mikó Kollégium sikertörténete.