Benedek Huszár János polgármester a tanácsosok támogatását kérte azért, hogy a város bölcsőde építésére pályázhasson.
Mint az már megszokott, háromhavonta megjutalmazzuk hűséges olvasóinkat, számtalan nyereményt sorsolunk ki előfizetőink között. Ez tegnap sem volt másképpen, így a Rádió Ga-Ga csapatának segítségével találtak gazdára értékes nyeremények: a sorsoláson mindazon magánszemélyek részt vettek, akik érvényes előfizetéssel rendelkeztek.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ez volt a negyedik ország-csúcsom, amit megmásztam, a román, magyar és osztrák legmagasabb pontok után. Bulgária legmagasabb hegye, a Musala, jelentése Allah Háza, ősi török eredetű név, ami azért is érdekes, mert a hegy Bulgáriában van és elsőként II. Philipposz makedón király jutott fel a csúcsra.
A Jurta Egyesület első ízben szervezi meg a már régen megálmodott Várfesztivált, augusztus 12–14. között Nagyajtán, a 15. században épült nagyajtai unitárius vártemplom udvarán, közölték Fekete Levente, a Jurta egyesület elnöke, unitárius lelkész, Fekete Hunor, a rendezvény főszervezője és Barothi Brigitta, a rendezvény szervezője.
A Ferencváros hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4–2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban. A mérkőzés 84. percében a hazaiak színeiben bemutatkozott a sorozatban a kézdiszentkereszti Pászka Lóránd (képünkön) is, aki 11 percet töltött a pályán.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes testülete hivatalosan közölte, hogy az elmúlt héten megkezdődött 2. Liga 20 tagú mezőnyéből a jelenlegi jogállás alapján nem juthat fel az élvonalba a CSA Steaua, az FC Nagybánya, a CSM Slatina és a CSC Dumbăvița (Újszentes, Temes megye).
Megérkezett Svédországba a Sepsi OSK, amely ma 20 órától a Djurgardens otthonában megkísérli ledolgozni kétgólos hátrányát, és ezzel továbbjutni az Európa Konferencia Liga playoff-körébe. Ehhez jó nagy adag eltökéltségre és még több szerencsére lesz szüksége, és az odavágón látottakkal ellentétben: jóindulatú játékvezetésre is.
A gsp.ro sporthírportál ízekre szedve elemezte azt, hogy a romániai élvonalbeli labdarúgó bajnokság 2022–2023-as idényének legelső fordulójában a 16 csapat hogyan teljesítette Románia Sportminisztériuma 2022. évi 500-as számú rendeletének előírásait, ami minimum 40 százalékban határozza meg a román állampolgárságú játékosok kötelező létszámarányát a mérkőzéseken. (Tehát nem a külföldiek részaránya lehet maximum 40 százalék, noha a végeredmény majdnem-majdnem ugyanaz.)
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A következő napokra vonatkozó előrejelzések biztatóbbak, de a talajszárazság nem szűnik meg, és az érintett területeken a normális állapothoz való visszatérés hosszú és lassú lesz - jelentette ki a szerdai kormányülés végén Tánczos Barna.
A radioaktivitási szint a háború kezdete óta sem Ukrajnában, sem Romániában nem emelkedett, és alaptalan az aggodalom a zaporizzsja atomerőműnél mért értékek miatt - jelentette ki a szerdai kormányülés végén a környezetvédelmi miniszter.
A végéhez közelednek a parajdi sóbánya bejárati tárnájában a július végi iszapszivárgások miatt szükségessé vált munkálatok, és a remények szerint a létesítmény néhány napon belül újra látogatható lesz.
Hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarest harmadik kerületi polgármesterét, Robert Negoiţát.
Felelősségre kell vonni a 2018. augusztus 10-i bukaresti tüntetésen történt túlkapások és visszaélések elkövetőit - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Országszerte lezárult a búzaaratás, a termésből fedezni tudják a belföldi szükségletet és exportra is jut - jelentette ki a mezőgazdasági miniszter a szerdai kormányülés elején.