Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. augusztus 11., 00:112022. augusztus 11., 00:11
Valamikor a nyolcvanas években, egy „aranykori” országos választás napján, este érkeztem haza egy utazásból, s záróra előtt fél órával mentem leadni voksomat. Személyim láttán a bizottság elnöke elővett egy papírlapot és kihúzta róla a nevem. Ráébredtem, már a feketelistán voltam, mert azt gondolták, nem jelentkezem, s a „szervek” számon kívánták tartani, kik bújnak ki a hazafias kötelességként beállított szavazási kötelezettségük alól. (Hogy aztán e fekete pontot fel lehessen használni a szegény polgár ellen alkalomadtán, például úgy, hogy ellenzékinek állítják be.)
Hát így jöttek létre a csodálatos választási eredmények, melyek szerint a kormánypárt, az egyetlen, 99,99 százalékos helyeslést és bizalmat ért el a megboldogult „aranykori” diktatúrában.
No de új világ virradt ránk, a pluralizmusé, lehetett már választani is, nem csak szavazni, s megnövekedett egóval ítélhettük ki döntőbíróként több jelölt versenyében a pálmát. Persze új turpisságokra derült egyúttal fény, én például négyszer adtam voksom ugyanazon polgármesterre, de ebből háromszor csupán azért őrá, nehogy vetélytársai kerekedjenek felül, mert annak beláthatatlan rossz következményei lehettek volna.
Magyarán szabad választójogom egyre behatároltabb területen mozgott, s már szó sem volt ama kezdeti illúzióról, hogy a jó és a még jobb közül az utóbbit juttassam győzelemhez. Az alkalmatlanok és elvetendők oly fölös számban tülekedtek a páston, hogy ott már másnak nem is jutott hely, s egyre savanyúbb kedvvel arra fanyalodtam, ha nem akartam teljes passzivitásba vonulni, hogy a legrosszabb és nagyon rossz közül a kevésbé ártalmasat segítsem hozzá a... kérdések megoldása elodázásának, vagy éppen a rombolás lehetőségéhez. A hangsúly a jelöltállítás mechanizmusának ellenőrzésére helyeződött át, onnan a politikai szervezetek alakítására, s ennek elemzése is megérne egy misét, ha a népakarat kisiklatásának okait vizsgáljuk.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!