
Egyre több munkavállaló veszíti el türelmét, amiért meglévő munkahelyén a járvány miatti korlátozások megszűnésével sem javul fizetése, emellett az inflációs áremelkedések és a télen várható magas energiaszámlák, vagyis a jövő miatti aggodalom is sokakat késztet munkahelyváltásra, állapította meg Vitályos Erzsébet.
2022. augusztus 10., 00:082022. augusztus 10., 00:08
A háromszéki humánerőforrás-szakértő (HR) szerint, akik új állást kerestek, arra hivatkoztak, hogy nagyobb fizetést akartak, és hogy régi munkahelyükön túl nagy a megterhelés.
Az eJobs felmérése arra mutat rá, hogy az elmúlt két évben a hazai munkavállalók fele váltott munkahelyet. Egy másik felmérés szerint az alkalmazottak 70 százaléka ahelyett, hogy béremelést kérne meglévő munkaadójától, inkább új állást keres. A pandémiát megelőző 2019-ben még fontos volt a munkahelyi stabilitás, ám a megkérdezettek 30 százaléka úgy nyilatkozott, hogy 2020 és 2021 a szakmai váltások éve volt, idén pedig a felmérésben résztvevők 20 százaléka gyűjtött bátorságot, hogy új munkahelyet találjon. Többségüket a magasabb fizetés motiválja, de az állást váltók jelentős része panaszkodott a terhelésre vagy a munkakörülményekre, és arra, hogy már nem szerették azt, amivel foglalkoztak.
A jelenséget segíti, hogy a munkaerőpiacon nagy a kereslet, aki dolgozni szeretne, az talál munkahelyet. Paradox módon sok munkavállaló arra hivatkozva vált állást, hogy alacsony a fizetése, de meg sem próbál béremelést kérni munkaadójától, mutat rá Cristina Profeanu, a másik felmérést végző ügynökség vezetője. Hozzátette: a munkaadók nagy része nem fizetésemeléssel próbálja megtartani értékes alkalmazottait, hanem rugalmas munkaidőt kínál, és növeli a pihenőszabadság idejét, de ajándékutalványokkal, szakmai képzéssel és távmunka lehetőségével próbálja vonzóvá tenni a munkahelyet. A szakember rendkívül fontosak tartja, hogy a munkaadók a lehető legnyíltabban tájékoztassák alkalmazottaikat a vállalatuk állapotáról.
A két munkaerőpiaci felmérés eredményeit megerősítve Vitályos Erzsébet háromszéki humánerőforrás-szakértő rámutatott: akik a pandémia alatt kivártak, most sorozatban nyújtják be felmondásukat. Bár a nyári időszak általában a szabadságolásról szól, idén meglepő módon a nyári hónapokban is sokan váltanak állást. A fluktuáció magyarázata egyrészt az, hogy kevés a képzett, jó munkaerő és a cégek folyamatosan vadásszák a szakembereket. Másrészt a növekvő infláció és a télire várható magas energiaszámlák miatt érzékelhető egy aggodalom és az emberek nagyobb fizetést biztosító állásra váltanak.
Vitályos Erzsébet szerint az a munkaadó, akinek feltétlenül szakemberre van szüksége, jelentős összegű bérajánlattal is előrukkol, és elviszi mások jó alkalmazottait. Más cégek számára az is nehézséget jelent, hogy a 15 százalékosra becsült infláció mértékével emelje a fizetéseket, illetve az a cég, amely nem tudja bevállalni a teljes személyzet általános fizetésemelését, inkább a kulcsemberekre koncentrál és őket próbálja megtartani.
Amikor a távozó alkalmazottnak felteszik a kérdést, hogy miért nem jelezte korábban, ha elégedetlen, gyakran azt a választ kapják, hogy megértették, hogy a pandémia alatt visszaesett a piac, de ha az idei évben sem kaptak béremelést, akkor új lehetőségek után néztek, mondta Vitályos Erzsébet, aki szerint általában a multinacionális cégek ígérnek akkora fizetést, amit egy kisebb hazai cég már nem tud megadni. A HR szakértő szerint a fiatalok hatékonyabban tárgyalnak fizetésükről, míg a negyvenes korosztály ahhoz van szokva, hogy ha keményen dolgozik, akkor munkaadója megemeli a bérét akkor is, ha nem kéri, de ez már ritkán történik meg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!