A helyi vállalkozások fel tudják venni a versenyt a multikkal, a minőségi termékeknek mindig lesz piaca – nyilatkozta Váradi János, a PanGastRo Egyesület elnöke, miután a sepsiszentgyörgyi Diószegi Pékség terméke idén harmadik alkalommal is elnyerte az Év kenyere díjat Délkelet-Európa legjelentősebb nemzetközi sütőipari szakmai kiállításán, a GastroPánon.
A legidőszerűbb és legvitatottabb adórendelkezésekről tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi könyvelők, vállalkozók, közgazdászok, pénzügyminisztérium vezetők, adó- és jogi szakemberek. A 3. alkalommal megszervezett Székelyföldi Könyvelők Találkozóján zsúfolásig megtelt a Babeș–Bolyai Egyetem amfiteátruma.
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nemcsak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is a már befizetett illeték visszaigénylésére – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Daniel Constantin volt környezetvédelmi miniszter, írja az Agerpres.
Néhány hónappal azután, hogy Hans Hedrich autóját lángra lobbantották, felgyújtották a környezetvédő aktivista házának kerítését, írja a Főtér.ro.
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján, írja az MTI.
Környezetünk iránt érdeklődő embereknek igazi csemegét jelentett a BBTE sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán megtartott múlt szerdai előadás. Incze Réka (akkor még doktorandusz, de azóta doktor) Kolozsváron megvédett dolgozatát mutatta be a hallgatóknak, A radioaktivitás környezeti és egészségügyi vonatkozásai Kovászna megyében címmel.
Manapság szinte elképzelhetetlen az élet a Facebook nélkül: legalábbis amikor Bustya János református lelkész, vallástanár a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum IX. osztályos diákjaitól megkérdezte, kinek nincs Facebook-profilja, nem akadt, aki felnyújtsa a kezét. Ám mi is a Facebook? Hogyan befolyásolja használata mindennapi életünket, szokásainkat? Kell-e tartanunk vele kapcsolatban bármilyen veszélytől? Nos, a diákoknak tartott előadásában a lelkész minderről szót ejtett, a fiatalok nyelvén beszélv
Kölcsönhöz kell folyamodjon Barátos önkormányzata, hogy a községben elkezdett szennyvízhálózat-építést határidőn belül befejezhessék, illetve megkezdhessék a vízhálózat létesítését.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) március 30-án a közigazgatási bíróságon támadta meg a megyeszékhelyi tanács azon határozatait, amelyekben a Kós Károly Líceum megszüntetéséről és annak a Puskás Tivadar Líceumba történő beolvasztásáról döntöttek – jelentette be a párt tegnapi sajtóértekezletén Bálint József városi elnök.
Erdővidék szívében a helyzet változatlan, legalábbis ami a költségvetés tavalyhoz viszonyított szintjét illeti. Ez derült ki tegnap délután a baróti tanácsülésen, melyen a városatyák megszavazták a település 2017-es évi költségvetését, amely nagyjából a 2016-os évivel azonos.
A megye összköltségvetése 2011-gyel kezdődően jelentősen változott, de mindössze három évben lépte túl a 200 millió lejes szintet. A Kovászna megyei tanács legutóbbi soros ülésén bemutatott kimutatás szerint a 2008-2010 közötti időszakban közel 70 millió lej alatti nagyságrendű volt az önkormányzat éves büdzséje, azt követően azonban folyamatos növekedett.
Jó irányba mozdultak el a dolgok – mondják, akik részt vettek a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesületének (ANAT) nagyszebeni közgyűlésén, és ott Mircea Titus Dobre turisztikai miniszterrel találkoztak.
A vizsgázó nyolcadikosok kevesebb mint fele vette sikerrel az akadályt az idei, márciusi próbafelmérőn, és a végzősök alig egyharmada lélegezhetne fel megkönnyebbülten, ha most zajlott volna az igazi érettségi. A tanügyminisztérium még nem készítette el az országos statisztikát, így az eredményeket a megyei tanfelügyelőségek nyomán közöljük.
Két kézdivásárhelyi és egy kézdialmási íjász is letette névjegyét a síközpontként elhíresült Cheile Grădiştei-i teremíjász-világbajnokságon. A Nemzetközi Íjász-szövetség égisze alatt a Romániai Terep- és Történelmi Íjász-szövetség által szervezett nagyszabású világversenyen 30 ország mintegy 350 versenyzője méretkezett meg az elmúlt hétvégén.
Gólnélküli döntetlent ért el a Sepsi OSK labdarúgócsapata Călărași-on, a II. liga 27. fordulójának hétfői zárónapján. A piros-fehéreknek nem volt könnyű dolguk az idei évben veretlen Dunărea otthonában, ráadásul ismét emberhátrányban fejezték be a találkozót. A mieink továbbra is a rangsor harmadik helyét foglalják el.