Egyre többen próbálnak meg gyógyszer-túladagolással véget vetni életüknek – hívta fel a figyelmet az Öngyilkosság Megelőzéséért Romániai Szövetség (ARPS) elnöke, Doina Cosman egy szombati, kolozsvári konferencián.
A Bálványos Resort utóbbi 2 évben lezajlott intenzív fejlesztése során, más művészeti és kulturális projektek mellett született meg egy magánforrásokból finanszírozott, de a nagyközönség részére nyitott monumentális szoborpark ötlete, amelyik kiegészíti és folytatja az idén 8. kiadásához érkező nyári művésztábor hagyományát.
Május első hétvégéjén elindul ellenőrző útjára a Zöld Őrjárat – tájékoztatott az említett csapatot működtető sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetősége.
Szokás szerint idén is Kézdiszentkereszt nyitja a falunapok sorozatát Felsőháromszéken. A népünnepély szombaton és vasárnap zajlik.
Még tíz nap áll a gazdák rendelkezésére, hogy benyújtsák a területalapú és állattenyésztési támogatási kérelmüket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) kirendeltségeihez. A jogvesztő határidő május 15-én jár le.
Hétfőn kezdődik az óvodai újrairatkozás, vagyis azokat a gyermekeket, akik már óvodások, a következő tanévre is be kell íratni. Május 22-től augusztus végéig, három szakaszban a 3. évüket betöltő gyerekeket lehet beíratni a kiscsoportba.
Egy, a Kovászna megyei tanfelügyelőség által végzett felmérés is igazolja az országos szinten is tapasztalt, aggasztó jelenséget: egyre kevesebb reál szakos tanár van a pályán, nagyon sokan nyugdíjba mennek a következő 4–5 évben. Válságkezelés szükségeltetik.
Járj legalább májusban biciklivel munkába (cycle to work) – ezzel a felhívással fordul a város lakosságához egy fiatal kezdeményező csoport. Azt mondják: nem azon kell siránkozni, hogy nincs elég bicikliút, hanem kell használni naponta a bringát.
Szombaton, május 6-án 12 órától kezdődik Erdővidék idei első szabadtéri szórakoztató rendezvénye, a Bardoc Községi Napok, melynek helyszíne idén is az Erdőfülétől öt kilométerre, északra, a Kormos-patak völgyében található Kuvaszó turisztikai övezet.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
A várakozásoknak megfelelően esélye sem volt a házigazda Sepsi–SIC-nek a bajnoki címért versenyben levő Slatina ellen, a női A-osztályos kézilabda-bajnokság hétközi, 24. fordulójában, tegnap délután. Vida Attila edző az idény utolsó hazai mérkőzésén is igencsak szűkös kerettel kellett, hogy dolgozzon.
Ma 19 órától a kamarateremben kerül sor a Tamási Áron Színház idei évadának legutolsó bemutatójára. Harold Pinter Évforduló című darabját a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija viszi színre.
Bár a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban már számtalanszor lépett fel telt ház előtt Berecz András, a Szent György Napok csütörtökén kényelmetlenül szellősre sikeredtek a padok. Emiatt az előadó is elég csalódott volt, de nem lett volna hű önmagához, ha nem úgy csűri a szót, hogy a közönség vastapssal és állva pótolja a hiányosságot.
A nemzeti kisebbségek jogainak szavatolása szükséges ahhoz, hogy a térségben biztosítható legyen a regionális stabilitás, biztonság és a jószomszédi viszony – jelentette ki tegnap Teodor Meleșcanu külügyminiszter, írja az MTI.
Románia Alkotmánybírósága elutasította csütörtökön a nép ügyvédje által arra a törvénycikkelyre vonatkozóan benyújtott óvást, amely megtiltja a jogerősen elítélt személyeknek, hogy a kormány tagjai legyenek.
Miután a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata (PSD) többsége szerdán megszavazta, hogy a korrupciós bűncselekményekért szabadságvesztésüket töltő elítéltekre is kiterjesszék a közkegyelem hatályát, este több nagyvárosában korrupcióellenes tüntetők vonultak az utcára.