Mesélő már kevés akad

Bár a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban már számtalanszor lépett fel telt ház előtt Berecz András, a Szent György Napok csütörtökén kényelmetlenül szellősre sikeredtek a padok. Emiatt az előadó is elég csalódott volt, de nem lett volna hű önmagához, ha nem úgy csűri a szót, hogy a közönség vastapssal és állva pótolja a hiányosságot.

Bizonyára azért volt korhatárosnak meghirdetve a Félbevágott pipafüst című előadás, hogy a sok apró gyermek ne nehezítse meg a poénok csattanását. Ahogy a karikás ostor is hosszú csavarodás után teszi ki a pontot, úgy fokozta Berecz András is a hallgatóság éhségét, komótosan haladva mozzanatról mozzanatra, majd úgy osztotta ki a jutalmat, hogy szinte ő maga is meglepődött a rég várt poéntól. Előadás után sem sajnálta az idejét, hagyta magát alaposan kifaggatni. Például arról, nem ragad-e rajta a hétköznapokban az a stílus, amellyel a meséit mondja.

– Előfordul. De miért is ne fordulna elő, ha éjjel is, előadás után is azon töröm a fejem, hogy lehetne-e ezt még jobban megcifrázni, hogy lehetne másképp, melyik szónak lenne ott, abban a mondatban jobb helye. S aztán néha jókedvemben, vagy ha megfeledkezek magamról, az üzletben is így kérek valamit. Ilyenkor, ha nagyon ráérős az eladó, s örül, hogy embert lát, még belemegy a játékba, viszont ha sokan vannak az üzletben, akkor csúful néznek rám.

– Milyen meggondolás vezérelte akkor, amikor a huncut meséket régi, protestáns egyházi énekekkel fűzte össze?

– A templom mint helyszín is kötelez rá, de szeretek távoli dolgok között kapcsolatot teremteni, olyan összefüggéseket átadni a hallgatónak, amelyek  addig nem voltak nyilvánvalóak számára. Valamelyest kötődnek ugyanis a dalok az elmondott mesékhez. No meg a hiányt kell pótolni, ezek olyan gyönyörű dalok, amelyeket már kevesen hallhatnak meg, mert kevesen tudják őket, s már ők sem sokáig. De az előadás ritmusának is jót tesz ez a váltás, mint ahogy a zenének is része a csend.

– Van-e még gyűjtenivaló szétszórt kincs a magyar nyelvterületen?

– Mesélő már kevés akad, holott egy jó mesélő mögött is ott sorakoznak az elmúlt nemzedékek, és egy nép minden tudása. Nem véletlen, hogy Sztálin előszeretettel vitette a lágerekbe ezeket az embereket, mert velük a lényeg veszett el, egy népcsoport, egy közösség gyökereit vágta el.

Bár már nem mesélnek az emberek, de érdekes beszédű ember mindig akad. Amíg tér és idő létezik, idős ember mindig mondhat újat a fiatalnak, a messziről jövő mindig meglepődhet, hogy más vidéken másként jár az ember esze. Nem véletlen, hogy az Isten az embernek két fület s egy nyelvet adott, elsősorban hallgatni kell tudni.