
A várakozásoknak megfelelően esélye sem volt a házigazda Sepsi–SIC-nek a bajnoki címért versenyben levő Slatina ellen, a női A-osztályos kézilabda-bajnokság hétközi, 24. fordulójában, tegnap délután. Vida Attila edző az idény utolsó hazai mérkőzésén is igencsak szűkös kerettel kellett, hogy dolgozzon.
2017. május 05., 00:252017. május 05., 00:25
A várakozásoknak megfelelően esélye sem volt a házigazda Sepsi–SIC-nek a bajnoki címért versenyben levő Slatina ellen, a női A-osztályos kézilabda-bajnokság hétközi, 24. fordulójában, tegnap délután. Vida Attila edző az idény utolsó hazai mérkőzésén is igencsak szűkös kerettel kellett, hogy dolgozzon.
Nem azonos fajsúlyú együttesek csaptak össze a Szabó Kati Sportcsarnokban, a tapasztalt játékosokkal felálló vendégcsapat félidőben már 13 góllal vezetett a gyenge ellenállást tanúsító hazaiakkal szemben, előnyüket pedig tovább tudták növelni a végére, 29 gólos győzelmet arattak. A továbbra is tartalékosan felálló sepsiszentgyörgyiek a szezonban most kapták a legtöbb gólt (kis túlzással: két meccsen szoktunk ennyit kapni), és egyben legnagyobb arányú vereségüket szenvedték el.
– Amint az várható volt, nagyon kemény mérkőzés volt az A-osztály legjobb csapata ellen, viszont ennél többet is mutathattunk volna, sok egyéni hibát vétettünk, az adódó lehetőségeket nem tudtuk kihasználni, sokat kihagytunk a kapussal szemben. Nem tudtak kellően összpontosítani a lányok, az ellenfél fizikailag is fölénk nőtt. Vasárnap vár ránk még egy kiszállás Nagyváradra, egy olyan bajnokság végén, amelyben a sorozatos sérülések minden számításunkat keresztülhúzták sajnos. Remélhetően a következő szezonunk jobb lesz – nyilatkozta meccs után Vida edző.
Végeredmény: Sepsi–SIC–Slatina 23-52 (13-26).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 50 néző. Vezette: Margarit T. és Pirciu A. (mindketten Pitești-ről). Sepsi–SIC: Roffel–Györkovács 1, Tăbăcaru 6, Roșu 5/1, Bodó 6, Mátis 3, Balogh 2 (cserék: Condurache, Saláta, Lăcătuș, Pătrînjel, Voloncs, Bratosin). Edző: Vida Attila. Slatina: Diaconu–Vescă 3, Constantinescu 5, Ostase 14, Popescu 6, Lăzăr 12, Andrei 8/1 (cserék: Nagy, Dumitrache, Cojocaru, Fulgoi 4/1, Drăgici). Edző: Victoria Bora. Hétméteresek:1/1, illetve 4/2. Büntetőpercek: 6, illetve 8.
A játéknap többi eredménye: Brassói Național – Nagyváradi CSU 33-34 (17-13), Kisjenői Körös – Resicabánya 26-31 (12-21). A Temesvár – Nagybányai Minaur meccset jövő szerdára halasztották. A 25. forduló programja: Nagyvárad – Sepsi-SIC (vasárnap 10 órától), Resicabánya – Mioveni, Slatina – Temesvár, Minaur – Marosvásárhely.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!