
Szombaton, május 6-án 12 órától kezdődik Erdővidék idei első szabadtéri szórakoztató rendezvénye, a Bardoc Községi Napok, melynek helyszíne idén is az Erdőfülétől öt kilométerre, északra, a Kormos-patak völgyében található Kuvaszó turisztikai övezet.
2017. május 05., 00:272017. május 05., 00:27
Szombaton, május 6-án 12 órától kezdődik Erdővidék idei első szabadtéri szórakoztató rendezvénye, a Bardoc Községi Napok, melynek helyszíne idén is az Erdőfülétől öt kilométerre, északra, a Kormos-patak völgyében található Kuvaszó turisztikai övezet.
Térzenével és fúvószenével nyitnak, délután fél háromkor Balázsi Dénes polgármester mond üdvözlőbeszédet. Ezt követően a néptánc kerül előtérbe: három néptánccsoport – a bardoci, az erdőfülei és az olaszteleki – szórakoztatja a nagyérdeműt, majd rövid műsorral jelentkeznek a középajtai mazsorettek is. 19 órától a székelyudvarhelyi Syntia lép fel, 20 órától a Bagossy Brothers Company koncertezik, majd 22 órától a szlovák–svéd ABBA Tribute Band zenéjére lehet bulizni. 23.30-tól sincs vége a táncnak, szabadtéri diszkó következik Fecával.
Vasárnap 10 órától minifoci-bajnokságot és motorosversenyt rendeznek, a legkisebbeket játszóház, kézműves foglalkozások várják. Délután a baróti Syncron tánccsoportot és a bardoci Kolumbán Sanyikát láthatja és hallhatja a közönség. Este újabb koncertek következnek: 18.15-től a székelyudvarhelyi Abodi Nagy Blanka, 19-től a Black Velvet zenekar, 20.30-tól pedig a magyarországi V-TECH lép fel. A községi napok 22 órakor tűzijátékkal zárulnak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!