Japánsztrájkba, majd szeptembertől kezdődően éhségsztrájkba kezd Florin Roman liberális képviselő, tiltakozásul az egyesülés centenáriumára kidolgozott projektek „szabotálása” miatt, írja az Agerpres.
Elutasította tegnap a szenátus plénuma a Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata képviselő által márciusban benyújtott törvényjavaslatot, amelynek értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést róhatnának ki olyan rendezvények szervezéséért, amelyek az alkotmányos rend megváltoztatását célozzák, illetve megnehezítik vagy megakadályozzák az államhatalom gyakorlását.
Kétszeresére nőtt az importból származó használt személygépkocsik piaca az év első negyedében a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva, írja az Agerpres.
Decentralizáció nélkül nem lesz fejlődés – figyelmeztetett szerdán a Suceaván hivatalos látogatáson lévő Klaus Johannis, írja az Agerpres.
Április utolsó napján második évfordulójához érkezett a kézdioroszfalvi templomban Kocsis Zoltán szervezésében havonta megtartott családos istentisztelet. Ezúttal feledésbe merült helyi szokást is felelevenítettek, amelyet Kézdioroszfalun kívül nem jegyeztek fel: a párok a templom tornyában tartott szalonnából vihettek haza.
Idén is többnyire ugyanazokkal a szabálytalanságokkal találkoztak a városnapi forgatagban ellenőrzéseket tartó élelmiszerbiztonsági felügyelők, mint az elmúlt esztendőkben: nem megfelelő higiéniai körülmények, értsd piszok, a kiszolgáló személyzet nem megfelelő öltözete, az ételek nem megfelelő tárolása, és ezzel összefüggésbe hozható az engedélyek hiánya.
Igazán nagy strapabírást kell manapság tanúsítanunk nekünk, embereknek is az időjárást illetően, hiszen tavaszi, kényeztető napsütést és fagyos szelet felváltva kapunk a nyakunkba. De mi a helyzet a méhekkel, illetve a méztermeléssel, őket hogyan érintették a kései mínuszok? A Kovászna Megyei Méhészegyesület elnökét, Deák Mihályt faggattuk ez ügyben.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervbe vette az ismeretlen román katona emlékműve körüli tér felújítását. A város képviselőtestülete soros ülésén fogadta el a beruházás műszaki–gazdasági mutatóit.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Mintegy 10 évre nyúlik vissza a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban az a szokás, hogy az iskola névadójáról nemcsak irodalomórán beszélnek, hanem a diákok, tanáraik és szülők közösen elkerekeznek a zágoni emlékházhoz is. Legközelebb éppen szombaton.
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Az új testvérvárosi kapcsolat mellett felpörgetnék a régieket is – hangzott el a vasárnap véget ért Szent György Napokon. A kiskunhalasi küldöttség tagjai új lehetőségeket látnak az immár húszéves testvérvárosi kötelék kibővítésére.
Amint az várható volt, a városnapok alatt nem tétlenkedtek – lapunk is lencsevégre kapta ahogyan – a fogyasztóvédelmi ellenőrök, majd tegnap sajtóközleményt adtak ki a hétvégén észlelt rendellenességekről.
Erős volt a nyitás és erős volt a zárás, és ez szépen keretezi a Szent György Napokat – hangzott el tegnap a rendezvényt kiértékelő sajtótájékoztatón. Kiderült, hogy a 300 tervezett programból mindössze két esemény maradt el, minden más megvalósult.