
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervbe vette az ismeretlen román katona emlékműve körüli tér felújítását. A város képviselőtestülete soros ülésén fogadta el a beruházás műszaki–gazdasági mutatóit.
2017. május 04., 00:042017. május 04., 00:04
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervbe vette az ismeretlen román katona emlékműve körüli tér felújítását. A város képviselőtestülete soros ülésén fogadta el a beruházás műszaki–gazdasági mutatóit.
A határozattervezet előterjesztésekor Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, már korábban elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de eddig nem sikerült pénzforrást találni a munkálat elvégzésére. Most azonban erre a célra el tudtak különíteni egy bizonyos összeget a helyi költségvetésben, és ezért tűzték napirendre elfogadását.
Az alpolgármester megjegyezte, hogy nem a szobor, hanem a környezetének a felújításáról van szó, vagyis kijavítják a talapzatát, a térburkolatot, illetve rendbe teszik a műemlék körüli zöldövezetet is.
A műszaki–gazdasági mutatók szerint a beruházás összértéke mintegy 176 ezer lej, a munkálatok becsült időtartama pedig 3–4 hónap. Tóth-Birtan Csaba azt is elmondta, rövidesen meghirdetik a versenytárgyalást a kivitelező cég kiválasztására, és ha a közbeszerzést óvások nélkül le lehet bonyolítani, akkor akár az idén be is lehet fejezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!