Kétszeresére nőtt az importból származó használt személygépkocsik piaca az év első negyedében a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva, írja az Agerpres.
2017. május 04., 00:152017. május 04., 00:15
Kétszeresére nőtt az importból származó használt személygépkocsik piaca az év első negyedében a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva, írja az Agerpres.
Egy használt járműveket hirdető internetes portál nyilvántartásai alapján közel 130 ezer használt gépkocsit jegyeztek be Romániában. „A környezetvédelmi bélyegilleték eltörlése vezetett ahhoz, hogy 2017 első negyede ilyen rendkívüli legyen. A gépjárműbejegyzések száma robbanásszerűen megnőtt, főleg a külföldről behozott használt autóké, ugyanakkor az új autóknál is jelentős növekedés tapasztalható az elmúlt évekhez viszonyítva” – írja a közlemény. A gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó országos igazgatóság és az internetes portál adatait összevetve kiderült, hogy több mint 22 ezer új autót és 128 ezer használt gépkocsit jegyeztek be. A közlemény szerint minden kategóriában rekordszámú gépjárművet jegyeztek be.
Az Autovit.ro kimutatásai szerint az új személygépjárművek piacán 27,6 százalékos növekedés volt megfigyelhető az év első három hónapjában 2016 első negyedévéhez képest, de egyes autómárkák, mint az Opel, a Citroen, a Ford vagy a Renault eladásai akár 50%-kal is nőttek. A Dacia az átlag alatti, 11%-os növekedést könyvelhetett el. A közlemény szerint a használt autókat illetően továbbra is a Volkswagen a legkedveltebb autómárka, az első három hónapban mintegy 34 ezer egységet jegyeztek be országos szinten. Az internetes portál közleménye szerint a szakértők azt remélik, hogy előbb-utóbb stabilizálódik a használt gépjárművek piaca, így 2017-ben akár 110.000 új személygépkocsit vásárolhatnak a román állampolgárok, ehhez pedig jelentősen hozzájárulhat a hamarosan elinduló roncsautóprogram is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!