Leváltotta szerdán a parlament a Román Televízió (TVR) vezetőségét, és új igazgatótanácsot nevezett ki a Román Rádiótársaság (SRR) élére.
Szeptember 29-én, pénteken 17 órakor tartják a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja tanévnyitóját.
A honismereti túrasorozat kilencvenedik kirándulása szeptember 30-án és október 1-jén, szombaton és vasárnap zajlik. Úti cél: Nagyhagymás hegység – Egyeskő menedékház. Túravezető: Demeter Zoltán.
Új lendülettel és megvalósításra váró tervek tömkelegével nyitja meg kapuit a kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió szeptember 29-én, pénteken 18 órától, és szeretettel visszavárja a régi, kíváncsian üdvözli a leendő kreásokat, ahogyan a magániskola tanulóit nevezik. Design, divattervezés és rajz szakokra lehet jelentkezni 4-től 18 éves korig.
A kovásznai, 22 éves Kerekes Csanád fotós, videós munkái több tízezer emberhez eljutottak már. Jelenleg Nagyváradon mesterizik reklámgrafika, fotó, video és design szakon, eközben pedig, mivel az itthon való boldogulás híve, a fürdővárosban kezdte el a Pixels from Piliske nevű fotó-, videó-, design-vállalkozásának alapítását, ahol kimondottan helyi fiatalokat foglalkoztatna.
Október 5-e és 8-a között a mozié és a magyar filmeké lesz a főszerep Kovásznán, ugyanis a művelődési központban, a kolozsvári Filmtett Egyesület szervezésében, a városi művelődési ház és a Fiatalok Kovásznáért Szervezet társszervezésében megtartják a Filmtettet, vagyis az Erdélyi Magyar Filmszemlét.
Néha, csendes vasárnap délutánokon hajlandó vagyok süteményeket is gyártani (mostanában ritkábban, ugyanis, ha sütöm, eszem, és nagyobb súly nehezedik a lábamra). Jó hír, hogy cukrásztudományom fejlődőben, már teasütemények készítésével is simán megbirkózom.
Európai uniós alapokból mégiscsak felújítják a Lemhény és Kézdialmás között található Szent Mihály műemlék templomot, a médiában megjelentektől eltérően hamarosan megkötik az előszerződést, pontosított Tamás Sándor megyetanácselnök a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség tegnapi, szentgyörgyi közgyűlésén.
Az aranyosgyéresi 71-es és a bákói 95-ös légibázisról érkező négymotoros csapatszállítókból több tucat katonát ejtőernyőztek ki tegnap a sepsiszentgyörgyi lőtér fölött. Az akció a szeptember 26-a és október 3-a között tartó hadgyakorlat része, amely Brassó, Bákó, Buzău, Hargita, Kolozs, Kovászna és Maros megyékben zajlik.

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.
Mint 1990 óta minden évben, idén is megemlékeztek Szárazajtán a Maniu-gárda által 1944. szeptember 26-án elkövetett gyilkosságokról, melyeknek, mint ismeretes, tizenhárom helybéli magyar esett áldozatul. A galád tettről a rendszerváltás előtt nem volt szabad beszélni, most meg kevesen beszélnek róla, mint ahogy a megemlékezésre is szinte csak ugyanaz a szűk csoport jön el évről évre.
Egy szépmezői és egy csernátoni termelő is részt vesz a kormány által kezdeményezett programban, amelynek a hazai paradicsomtermelés fellendítése a célja. A szüret novemberben esedékes.
Az éves 300-400 törvényszéki ügyről jelenleg 1300-ra ugrott fel az adósok ellen folytatott perek száma a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. statisztikája szerint. Ennek ellenére átlagban csökkenő tendenciát mutat az adósságok felhalmozása Háromszéken, mondják az illetékesek.
A boldog békeidők hangulatát próbálja feleleveníteni Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megrendezésre kerülő Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja. Ugyanakkor a szeptember 29-e és október 1-je között zajló rendezvényen felállítanák a leghosszabb kürtőskalács rekordját is.
Vereségnek is beillő győzelmet aratott Németországban az Angela Merkel által vezetett CDU/CSU, vagyis a Kereszténydemokrata Unió és Bajor Keresztényszociális Unió által alkotott pártszövetség a vasárnapi választásokon. És nem csak azért, mert több mint 8%-kal esett vissza a 4 évvel ezelőtt elért eredményéhez viszonyítva.
Mint megírtuk, a Krajovától elszenvedett 3-2-es vereség után a rangsorban mögötte álló Concordia Chiajnától is kikapott a Sepsi OSK. Biztató, hogy góllal tért vissza a sérüléséből felépült Fülöp István, ám továbbra is aggasztó, hogy a játékvezetői mulasztások rendre a piros-fehérek kárára történnek.
A Sport-All Sportklub meghívására a hétvégén a győzelem eléréséhez szükséges technikákról tartott kétnapos előadást Domján Áron budapesti agykontroll-oktató. Az ott tanult praktikák azonban messzemenően hasznosak az önmagunk felett és az életben megszerzendő győzelemhez is.