Vereségnek is beillő győzelmet aratott Németországban az Angela Merkel által vezetett CDU/CSU, vagyis a Kereszténydemokrata Unió és Bajor Keresztényszociális Unió által alkotott pártszövetség a vasárnapi választásokon. És nem csak azért, mert több mint 8%-kal esett vissza a 4 évvel ezelőtt elért eredményéhez viszonyítva.
2017. szeptember 27., 00:212017. szeptember 27., 00:21
Vereségnek is beillő győzelmet aratott Németországban az Angela Merkel által vezetett CDU/CSU, vagyis a Kereszténydemokrata Unió és Bajor Keresztényszociális Unió által alkotott pártszövetség a vasárnapi választásokon. És nem csak azért, mert több mint 8%-kal esett vissza a 4 évvel ezelőtt elért eredményéhez viszonyítva. Sokkal inkább, mert a parlamenti többség megszerzése érdekében rákényszerülnek az övékétől homlokegyenest eltérő ideológiát képviselő pártokkal történő szövetségkötésre. Ez ugyanis elkerülhetetlenül engedményekre, vagyis elveik és céljaik részleges feladására kényszeríti őket, ami hosszú távon még jobban megtépázza majd népszerűségüket. Hiszen a mérsékelt jobboldal nem azért szavazott rájuk, hogy kormányzásuk alatt a baloldal elképzeléseit juttassák érvényre.
Annak ellenére tehát, hogy újabb négy évre őt illeti a kancellári szék, Angela Merkel megbukott, és vele együtt az általa képviselt bevándorlási politika is. Népszerűségének az utóbbi két évben tapasztalható visszaesése ugyanis minden kétséget kizáróan erre vezethető vissza. És az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali alakulat térnyerése is, mely a névtelenségből előlépve két év alatt az ország harmadik politikai erejévé küzdötte fel magát.
A parlamenti választások nyomán előállt helyzet ugyanakkor még két lényeges és éppen ezért figyelemre méltó tényre utal. A kancellár migránsokat csalogató kijelentései, valamint magatartása következtében kialakult áldatlan állapotokat az egyébként évtizedek óta messzemenően elnéző és türelmes németek is megelégelték. A II. világháború óta folyamatos agymosásnak alávetett népből a hatalmas igyekezet ellenére sem sikerült a nemzettudatot és önvédelmi reflexeket teljes mértékben kigyomlálni.
Végezetül megállapítható, hogy Németország sorsának alakulása egyelőre továbbra is talány maradt, viszont bizonyossá vált az újkori népvándorláshoz való viszonyulásának tarthatatlansága. Ha pedig ezt a régi-új kancellár tovább erőlteti, annak beláthatatlan következményei lesznek, de nem csak ott, hanem egész Európában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!