
A boldog békeidők hangulatát próbálja feleleveníteni Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megrendezésre kerülő Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja. Ugyanakkor a szeptember 29-e és október 1-je között zajló rendezvényen felállítanák a leghosszabb kürtőskalács rekordját is.
2017. szeptember 27., 00:222017. szeptember 27., 00:22
A boldog békeidők hangulatát próbálja feleleveníteni Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megrendezésre kerülő Kürtőskalács – édes ízek fesztiválja. Ugyanakkor a szeptember 29-e és október 1-je között zajló rendezvényen felállítanák a leghosszabb kürtőskalács rekordját is.
A szervezők közös sajtótájékoztatóján Diószegi László vállalkozó elmondta: a megyei tanács kérésére aktívan részt vesznek a fesztiválon, elkészítve a világ leghosszabb kürtőskalácsát. A nem hivatalos rekord felállításához a fát a farkaslaki Kovács cég biztosítja majd, a sepsiszentgyörgyi Diószegi Pékség pedig az alapanyagot. Ha sikerül ezt elkészíteni, akkor a jövőben egy újabb rekordot állítanak fel, de akkor hitelesítik is, ígéri Diószegi, aki úgy tudja, hogy az eddigi rekord 14–15 méteres volt.
Az óriás méretű kürtőskalácsot pedig „nagyszerű gesztusként” szétosztanák a bukaresti szurkolók között. A Sepsi OSK labdarúgó csapat ugyanis vasárnap 20.30-tól a FCSB-t látja vendégül a brassói Tineretului Stadionban. „Voltunk olyan kiszálláson, amikor a mi szurkolóinkkal 3 lejért itattak meleg vizet, és akkor én eldöntöttem, hogy ezen a téren is jó példát mutatunk, és a vendégszurkolókat megvendégeljük”, hangsúlyozta Diószegi László, a Sepsi OSK főtámogatója. Ellenben a sepsiszentgyörgyiekre is gondoltak, hiszen a kis klubok, amikor nagy csapatokkal játszanak, jelentősen emelnek a jegyárakon, ám az OSK szurkolói változatlan díjszabásért nézhetik meg a vasárnapi bajnoki mérkőzést.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a fesztiválon 13 szakcég vesz részt Kovászna, Hargita és Maros megyékből, a palacsintasütő versenyre pedig tíz csapat jelentkezett, de több mint húsz borvizet is meg lehet majd kóstolni. Pozitív a visszajelzés a rajzversenyfelhívásra is, több mint négyszáz rajzot neveztek be.
A sepsiszentgyörgyi születésű Szabó Zoltán nemzetközi hírű sommelier, aki 25 éve él Torontóban, úgy véli, a kürtőskalácsnak lenne keletje szerte a világban, és nemcsak az íze miatt, hanem vizuális szempontból is „nagyon érdekes”. „Könnyen párosítható borokkal is, például minőségi pezsgőkkel”, jegyezte meg a szakember.
A találkozó köré szervezett kulturális rendezvényekről Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója és Szőts Papp Zsuzsa, az intézmény munkatársa beszéltek, kiemelve, hogy a központi téma a boldog békeidők, és a szervezők ennek a kornak a hangulatát próbálják feleleveníteni, elsősorban a gyermekfoglalkozásokon keresztül. Többek között rikkancsok fognak a főtéren árusítani, korabeli fotográfus várja a családokat egy közös fotóra, de a kicsik a kornak megfelelő képeslapot is kapnak kezükbe, ezt pedig majd a postán keresztül el is küldhetik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!