Hirdetés

Lassan elfogynak a cégek

A közbeszerzési törvény módosításai sem hozták meg a várt előrelépést, ugyanis azóta más típusú kérdésekkel szembesülnek az önkormányzatok. Ha addig az volt a gond, hogy a meghirdetetett versenytárgyalásokon részt vevő cégek rendszeresen óvtak és pereltek, most pedig az, hogy nem jelentkeznek.

Hirdetés

Utakat minősítettek át

Barót város legutóbbi tanácsülésén két helyi jellegű út községi úttá való átminősítéséről is határoztak a tanácsosok.

Utakat minősítettek át
Utakat minősítettek át
2017. szeptember 29., péntek

Utakat minősítettek át

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Nem rossz, sőt, kitűnő!

Rossz a viszonyítási alap, mikor a Kovászna megyei érettségi eredmények alapján (67,61%-os átmenési arány) az országos rangsorban egy nem túl jelentős, valahol középen elhelyezkedő helyet osztottak ki nekünk – véli Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön), aki a statisztikák elemzésével bizonyítja igazát. Az iskolakezdés zűrzavarain túl a tegnapi évnyitó sajtótájékoztatón több más téma mellett ez is szóba került.

Nem rossz, sőt, kitűnő!
Nem rossz, sőt, kitűnő!
2017. szeptember 29., péntek

Nem rossz, sőt, kitűnő!

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Florea pácban van

Hivatali hatáskör több mint 9.000 rendbéli túllépése miatt vádat emelt csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere és Sergiu Claudiu Maior volt alpolgármester ellen.

Florea pácban van
Florea pácban van
2017. szeptember 29., péntek

Florea pácban van

2017. szeptember 29., péntek

Pontot szerezni a FCSB ellen

Hatalmas érdeklődés övezi a Sepsi OSK vasárnapi, FCSB elleni összecsapását, minden eddiginél nagyobb tömeg fogja élőben követni a brassói Ifjúsági Stadionban 20.30-kor kezdődő találkozót. Az utóbbi fordulók kedvezőtlen eredményei miatt csak a pontszerzés lenne elfogadható a piros-fehérek számára, ám a bajnoki címre hajtó fővárosiaknak is lesz ebbe némi beleszólásuk.

Pontot szerezni a FCSB ellen
Pontot szerezni a FCSB ellen
2017. szeptember 29., péntek

Pontot szerezni a FCSB ellen

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

A Magyar Népmese Napja Kisbaconban

A Magyar Népmese Napja Kisbaconban
A Magyar Népmese Napja Kisbaconban
2017. szeptember 29., péntek

A Magyar Népmese Napja Kisbaconban

2017. szeptember 29., péntek

Szaladásra felkészülni!

A Gáll Lajos Futókör szombaton 15. alkalommal írja ki a Szentgyörgy Félmaratont, partnerségben Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsával, Kovászna megye Tanácsával, illetve a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatósággal.

Szaladásra felkészülni!
Szaladásra felkészülni!
2017. szeptember 29., péntek

Szaladásra felkészülni!

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Díjat létesítenének

Díj létrehozását javasolta Cserey Zoltán sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es tanácsos. A nyugalmazott muzeológusnak az adta az indítékot, hogy „valami módon díjazni kellene” a Székely Légiót.

Díjat létesítenének
Díjat létesítenének
2017. szeptember 29., péntek

Díjat létesítenének

2017. szeptember 29., péntek

Idősek napi rendezvények

Idősek napi rendezvények
Idősek napi rendezvények
2017. szeptember 29., péntek

Idősek napi rendezvények

2017. szeptember 29., péntek

Faluünnep Vargyason

Hosszabb szünet után a hétvégén Vargyason ismét faluünnepet tartanak. Az ünnepi hétvége nyitó rendezvényére ma, szeptember 29-én este 7 órától az unitárius templomban kerül sor, ahol Pap Attila székelyudvarhelyi orgonaművész Bach- és Vivaldi-műveket ad elő.

Faluünnep Vargyason
Faluünnep Vargyason
2017. szeptember 29., péntek

Faluünnep Vargyason

2017. szeptember 29., péntek

Szőnyegen az Osonó

Turnéra indult az Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulat szeptember 24–29. között erdélyi, partiumi és bánsági iskolákban mutatja be az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadását.

Szőnyegen az Osonó
Szőnyegen az Osonó
2017. szeptember 29., péntek

Szőnyegen az Osonó

Hirdetés
Hirdetés
Nem akarnak osztályozót a Sepsi OSK játékosai
Megnyitás

Nem akarnak osztályozót a Sepsi OSK játékosai

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.

2017. szeptember 29., péntek

Takács Nikolas és Ráduly Botond Manó

Koncertek, néptánc-előadások, gyerekfoglalkozások, Édes ízek sétánya, rekordkísérlet keretezi az Év székelyföldi kürtőskalácsa versenyt, amely a Kürtőskalács fesztivál gerincét képezi. Szeptember 29-e és október 1-je között Sepsiszentgyörgy főterén tartják az első Kürtőskalács fesztivált.

Takács Nikolas és Ráduly Botond Manó
Takács Nikolas és Ráduly Botond Manó
2017. szeptember 29., péntek

Takács Nikolas és Ráduly Botond Manó

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Az erdélyi fiatalok fele elmenne

Sokat tanulnának, általában két gyereket szeretnének, de abban már nem biztosak, hogy Erdélyben is szeretnének maradni dolgozni – nagyon sarkítva körülbelül így lehetne összefoglalni a Magyar Ifjúságkutatás 2016 erdélyi eredményeit – írta a Transindex portál.

Az erdélyi fiatalok fele elmenne
Az erdélyi fiatalok fele elmenne
2017. szeptember 29., péntek

Az erdélyi fiatalok fele elmenne

2017. szeptember 29., péntek

Nem a törvénymódosításra

Kedvezőtlenül véleményezte csütörtökön a legfelsőbb bírói tanács (CSM) Tudorel Toader igazságügyi miniszter augusztusban beterjesztett törvénymódosítási javaslatait.

Nem a törvénymódosításra
Nem a törvénymódosításra
2017. szeptember 29., péntek

Nem a törvénymódosításra

2017. szeptember 29., péntek

Bűnvádi eljárás indult

A katonai ügyészség bűnvádi eljárást indított egy férfi halálával kapcsolatban, akit a vádhatóság gyanúja szerint az egykori kommunista titkosszolgálat, a Securitate emberei végeztek ki 1950-ben.

Bűnvádi eljárás indult
Bűnvádi eljárás indult
2017. szeptember 29., péntek

Bűnvádi eljárás indult

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Tánc, dal és mese

Huszonötödik évadát nyitotta meg kedden a Benkő Éva vezette gyerektáncház. Csatlakozva a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál programsorozatához, a tipegőket, az óvodásokat, kisiskolásokat az őszhöz kapcsolódó gyerekjátékokkal, mesével várták a Míves Házban. Az élő zenét ezúttal is a Folker együttes biztosította.

Tánc, dal és mese
Tánc, dal és mese
2017. szeptember 29., péntek

Tánc, dal és mese

2017. szeptember 29., péntek

Egy hét a mesék világában

Holnap ér véget a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál. A sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület által szervezett rendezvény ismét a népmesék világába kalauzolta a gyerekeket, felnőtteket a különböző alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások, illetve élőszavas mesemondás révén. Idén a Mesefesztivál átlépte Háromszék határait, Hargita és Maros megyében is felléptek a mesemondók.

Egy hét a mesék világában
Egy hét a mesék világában
2017. szeptember 29., péntek

Egy hét a mesék világában

Hirdetés
2017. szeptember 29., péntek

Kietlen pusztában

Havasi legelőn sétálva, ropogott az elszáradt fű a lábam alatt, a legelő teljes terjedelmében kiszáradt. A napokban ugyan volt egy gyenge perme, de ez már a déli fekvésű legelőnek nem sokat számított. Az itt legelő szarvasmarhaállományt is elterelték valahova, gondolom, oda, ahol még találnak némi táplálékot.

Kietlen pusztában
Kietlen pusztában
2017. szeptember 29., péntek

Kietlen pusztában

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés