Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapította
Bár természetesen minden mérkőzésre azzal az elszántsággal és gondolattal megyünk ki a pályára, hogy győzni fogunk, a következő hetekben elsősorban a FIBA Európa-Kupára koncentrálunk – fogalmazták meg a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapat vezetői. Zoran Mikes vezetőedző és Rusz István menedzser tegnap előrevetítette a szerdán kezdődő 2017–2018-as bajnoki idényt.
A Sepsi OSK fennállása során első alkalommal nézett farkasszemet a legsikeresebb román futballklubbal, a FCSB-vel vasárnap este Brassóban. A párharcból az esélyesebb fővárosiak kerültek ki győztesen, a végig megilletődötten játszó sepsiszentgyörgyiek, bár lehetőségük lett volna rá, nem tudtak szépíteni. A piros–sárga–kék zászlókkal felfegyverkezett bukaresti drukkerek ezúttal is hozták a formájukat, „Románia nem a ti otthonotok, takarodjatok!” feliratú molinóval készültek, és folyamatosan a „Menjetek haz
Miután a Magyar Olvasótársaság 2005-ben a magyar népmese napjává nyilvánította szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, azóta ezen a napon Kisbaconban minden alkalommal összegyűlnek az erdővidéki és a távolabbról érkező gyermekek, hogy együtt barangoljanak, cimboráljanak egyet a mesék, a varázslatok csodálatos birodalmában.
Szombaton a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Csoma Gergely fotó- és szobrászművész, a moldvai csángómagyarság kutatója mutatta be Megkötött idő – Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából című könyvét.
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben tartotta tisztújító gyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdiszéki szervezete.
Akár négyszeres adót is kell fizetniük azoknak, akik nem újítják fel a tulajdonukban levő, leromlott állagú épületeket. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete soros ülésén döntött a gondozatlan ingatlanok felüladózásáról.
Miután már több ízben utaztatták körbe a megyében román utazási blogok szerzőit és bukaresti újságírókat, hogy azok hírét vigyék Háromszéknek, most külföld felé nyitott Kovászna megye tanácsa. Számos európai országból, de Amerikából is érkeztek bloggerek egyheti itt tartózkodásra, ők pénteken a miklósvári Kálnoky-kastélyban számoltak be élményeikről. Meghívóik egy új, háromnyelvű turisztikai applikációt is bemutattak.
Péntek délután mintegy száz biciklis vett részt a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület és a helyi sportiroda által, az autómentes világnap apropóján nyolcadik alkalommal szervezett, Kritikus tömeg elnevezésű felvonuláson.

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.
Két halasztás után pontot tettek a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő megyei út korszerűsítésének a végére.
A Székelyföld és a Gagauz Autonóm Terület közötti együttműködés kialakítását szorgalmazza Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Az MPP háromszéki szervezetének elnöke az elmúlt héten a moldovai kormány épületében találkozott Irina Vlah gagauziai kormányzóval.
Szombat reggel tűz ütött ki egy bukaresti öregotthonban. Egy személy meghalt, többen füstmérgezéssel kerültek kórházba, egy tűzoltó megsérült, írja az Agerpres.
Tegnaptól ismét nőtt az elektromos áram, a gáz és az üzemanyag ára, ez pedig a legtöbb termék és szolgáltatás árának növekedését vonja maga után. Az energiaügyi miniszter bevallása szerint nem tud arról, hogy drágult volna az üzemanyag az utóbbi időben.