Szokásos év eleji interjúnkban nem a tavalyi megvalósításokról meg az idei tervekről kérdeztük Kovászna Megye Tanácsának elnökét. Inkább arra voltunk kíváncsiak, miként gondolkodik, s ez alapján mire számíthatunk Tamás Sándortól, az embertől.
Czilli Balázs művelődési igazgató 2013-óta tölti be ezt a tisztséget a fürdővárosban, és úgy látja, az elmúlt években jelentős előrelépés történt a kovásznai művelődési életben. A továbbiakban vele vettük górcső alá a tavalyi eredményeket, idei terveket.
Az erdélyi fejedelemség megszűntével és a Habsburg uralom bevezetésével Erdély elvesztette a partiumi megyéket, hatalmas adókat vetettek ki, és nagy erővel indult be a rekatolizáció a túlnyomórészt protestáns tartományban.
A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Zöldövezet társadalmi felelősségvállalási programot.
Génszerkesztéssel olyan tyúkokat hoztak létre a skóciai Roslin Intézetben, amelynek tojása ízületi gyulladást és a rák néhány típusát gyógyító szerek alapanyagát tartalmazza - írta a BBC hírportálja.
Szerdai ülésén készül elfogadni a kormány az euró romániai bevezetéséről szóló dokumentumot. A céldátum 2024.
Szerdától péntekig napi két teltházas előadást tart Kézdivásárhelyen a marosvásárhelyi Hahota Színtársulat, amely ezúttal is a klasszikus kabaré műfajával szórakoztatja a nagyérdeműt.
Péntekig lehet jelentkezni a csernátoni Haszmann Pál Múzeum népszerű Maszkások farsangi tevékenységére, amely ezúttal nappali táborként fog működni a rövid félévközi vakáció idején.
Románia történetében még nem volt akkora költségvetése a helyi közösségeknek, mint az idén: körülbelül 77 milliárd lej - közölte szerdán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a bukaresti törvényszék a Hexi Pharma vállalat vezérigazgatóját, Flori Dinut.
A törvénytervezet jogalapot teremtett volna minden olyan, az utóbbi 13 évben hozott jogerős ítélet megkérdőjelezésére, amelyeknél titkosszolgálati lehallgatásokból származó bizonyítékokat használtak fel.

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív.
Az elhízottság, az alultápláltság és az éghajlatváltozás jelentik a legnagyobb fenyegetést a világ népességére – figyelmeztetett egy szakértői bizottság.
A rakétatechnológiát akarja segítségül hívni a kávé tökéletes pörköléséhez egy amerikai és egy egyesült arab emírségekbeli vállalkozó, akik jövőre tervezik a világűrbe juttatni kávépörkölő kapszulájukat.
Tavaly mintegy 477 ezer járművet gyártottak Romániában, ami 31 százalékkal haladja meg az előző évi termelést - írta szerdai számában a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.
Az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva tért ki a MOGYTTE-n kialakult helyzetre.
Nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló szerződés, ahogy benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem - szögezte le kedd este szóvivője útján Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Sorina Pintea tárcavezető szerdai sajtótájékoztatóján közölte, mivel a megbetegedések előfordulása három egymást követő héten meghaladta a járványküszöböt, járványról beszélhetünk.
Év elejétől a nemzetközi vonatjegyek is megvásárolhatók online - tájékoztat közleményében a Román Vasúttársaság (CFR) utasszállító részlege.