
Péntekig lehet jelentkezni a csernátoni Haszmann Pál Múzeum népszerű Maszkások farsangi tevékenységére, amely ezúttal nappali táborként fog működni a rövid félévközi vakáció idején.
2019. január 30., 16:062019. január 30., 16:06
– Hogyan jött az ötlet az angoltábort a kézműves tevékenységgel összekapcsolni? Mi a tábor célja?
Réka: Már tavaly nyáron kipróbáltuk az angolnyelv-tanulás és kézműveskedés összekapcsolását egy tábor erejéig, és nagyon jól működött, a gyerekek is szerették, ezért gondoltuk, most megismételjük. A faluban rendszeresen tartok angolórákat a 8–12 éves korosztálynak, és az órákra járó gyerekek is szívesen részt vesznek a táborban. A játékos, interaktív nyelvórák célja elsősorban az, hogy a gyerekek megszeressék az angol nyelvet, merjenek megszólalni, és sikerélményük legyen azáltal, hogy látják: tudnak beszélni, bármilyen kis szókinccsel is rendelkezzenek.
– Az angol foglalkozások is a farsang témához kötődnek?
– Egyes témái igen, de nem ez volt az elsődleges szempont azok megválasztásában. Szó lesz karneválról, jelmezekről, téli sportokról és egyéb egyszerű, hétköznapi dolgokról.
– Milyen kézműves foglalkozásokat terveznek?
Orsolya: A Maszkások foglalkozás keretében az öt összefüggő napon az alábbi témaköröket érintjük: farsangi népszokások a magyar nyelvterületen, jeles napok farsang idején, legfőképpen pedig a csernátoni lovasmaszkázás. Kipróbáljuk ugyanakkor a kukoricabontást, tollfosztást, népdalokat, rigmusokat tanulunk, ezáltal betekintést nyernek a gyermekek a téli jeles napok szokásvilágába. Természetesen nem marad el az alkotás sem, gipsz- és papírmasémaszkot készítünk, festünk, maszkokat, farsangi szemüvegeket nemezelünk, szabunk, varrunk, a kollégáim, Haszmann Gabriella és Haszmann László segítenek ebben.
– Ezentúl a félévközi vakáció lesz a Maszkások időpontja?
– A tavaly volt az első alkalom, amikor szintén a félévközi vakációra időzítettük, a nyári alkotótáborok hangulatát lopva be a télbe. Olyan jól működött, hogy idén már nem is volt kérdés, a Maszkások ismét vakációs tevékenység lesz. Mindenképpen egészen más az eredmény akkor, ha több napon keresztül, szépen felépítve foglalkozunk ugyanazzal a témával, mintha csak egy–másfél órát töltünk az adott osztállyal, csoporttal. Pár éve kimaradt a nagy hagyománnyal rendelkező lovasmaszkázás a községben, ezért is, bár a nevében, a szokás megismertetésével, régi felvételeken keresztül próbáltuk a gyerekek tudatában megtartani ezt a szép hagyományt. Idén ez, ha minden jól alakul, változni fog, örömteli arról hallani, hogy a faluban készülődnek a legények, népes csapat gyűlt össze, hogy maszkázzanak farsang végén. Ezt is kíváncsian várjuk!
Jelentkezni a 0746.103.796-os (Dimény-Haszmann Orsolya) és a 0741.098.822-es (Sylvester Réka) telefonszámokon lehet, vagy Facebook-üzenetben a fenti személyeknél.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!