Ez a három dolog jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiségre

Az elhízottság, az alultápláltság és az éghajlatváltozás jelentik a legnagyobb fenyegetést a világ népességére – figyelmeztetett egy szakértői bizottság.

Székely Hírmondó

2019. január 30., 13:502019. január 30., 13:50

A mezőgazdasági, gazdasági, emberi jogi és egyéb területek szakértőit tömörítő Lancet Commission on Obesity nevű testület szerint egy egymilliárd dolláros jótékonysági alapra, valamint az élelmezéspolitikát és élelmiszertermelést célzó cselekvési programokra van szükség az emberi egészség, a környezet és a gazdasági jólét támogatása érdekében.

„Amit most teszünk, az fenntarthatatlan” – mondta William Dietz, a tanulmány egyik szerzője, a George Washington Egyetem munkatársa, hangsúlyozva, hogy azonnali cselekvésre van szükség, mert az emberiség kifut az időből.

A testület szerint a szarvasmarha-tenyésztésnek, a tejiparnak és az egyéb élelmiszeripari ágazatoknak nyújtott állami szubvenciókat világszerte a fenntartható gazdálkodás, míg a fosszilis tüzelőanyagokra fordított állami pénzeket a megújuló energiaforrások és a fenntartható szállítmányozás támogatására kellene fordítani.

A testület szerint az elhízottság, az alultápláltság és a klímaváltozás problémái egyebek között a mezőgazdasági termelés módjai, a szállítmányozás és a földhasználat révén fonódnak össze. A feldolgozott, tápanyagban szegény élelmiszerek nem csupán elhízottsághoz és alultápláltsághoz vezetnek, hanem a tömeggyártásuk során üvegházhatású gázok kerülnek kibocsátásra, ami hozzájárul a klímaváltozáshoz. A mezőgazdasági termelés és élelmiszerelosztás a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével jár együtt, amely hozzájárul a globális átlaghőmérséklet emelkedéséhez, az aszályokhoz és a szélsőséges időjárási viszonyokhoz. A társadalom részéről sincs igény a változásra

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a mezőgazdasági termelés, az erdőgazdálkodás és a földterületek egyéb használata felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának egynegyedéért. A problémákat tovább súlyosbítja a törvényhozók tétlensége, a profitorientált élelmiszercégek befolyása, és hogy a társadalom részéről nincs igény a változásra.

A testület szerint éves szinten csaknem 4 millió haláleset köthető az elhízáshoz és mintegy 815 millió ember krónikusan alultáplált.

A szakértők egy a 2015-ös párizsi klímaegyezményhez hasonló, kötelező erejű nemzetközi megállapodást javasolnak az élelmiszertermelés és -elosztás kezelése és fejlesztése érdekében.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés