Az erdélyi fejedelemség megszűntével és a Habsburg uralom bevezetésével Erdély elvesztette a partiumi megyéket, hatalmas adókat vetettek ki, és nagy erővel indult be a rekatolizáció a túlnyomórészt protestáns tartományban.
2019. január 31., 00:022019. január 31., 00:02
Rákóczit a következő évben, a székelység egyetértésével (is) fejedelemmé választották. A háromkötetes históriában Balogh Judit szerint főként a székely lófők és puskás lovasok játszottak némi szerepet a kuruc szabadságharcban, valamint azok a jobbágyok, akiket fejedelmi pátens felszabadított a hadi szolgálat fejében. A magyar nemzeti tudat és érzés kialakulásában e szabadságharcot külön súly illeti meg a Székelyföldön is, miként a kollektív székely szabadság visszaszerzésének reményével is kecsegtetett, és emiatt nagy mozgósító erővel bírt.
Az 1711-es szatmári békével, a szabadságharc bukásával azonban megszűnt a székelyek általános hadkötelezettsége, s ezáltal a kollektív kiváltságok is elveszítették minden jogi alapjukat; ez lett az igazán korszakos változás e katonanép történetében. Ezt siratta el többek között a fejedelemmel Törökországba kibujdosó székely kuruc, Mikes Kelemen, s vetette meg az újkori magyar irodalom alapjait merő nosztalgiából, honvágyból és hazaszeretetből, francia irodalmi mintákat is követve a Márvány-tenger partján. Így minősült át szabadságharc emléke irodalmi nyereséggé, az új nemzeti irodalom épületének egyik alapkövévé annak az embernek az alkotásában, aki úgy szerette Rodostót, hogy el nem feledhette Zágont, és vele az egész magyar hazát, úgy ahogy azt II. Rákóczi Ferenc és hívei meg szerették volna teremteni már akkor, s ahogy az vezéreszmeként támadt fel a következő évszázadban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!