Akiket foglyul ejtett az izzó vas

Péntektől vasárnapig kalapálástól volt hangos a szentgyörgyi főtér: a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó meghívottai vonultak ki üllővel-kalapáccsal az izzó vasat bűvölni.

Tanévnyitó istentisztelet

Ebben az esztendőben az evangélikus templomban gyűltek össze az immár hagyományossá vált tanévnyitó ökumenikus istentiszteletre Sepsiszentgyörgy pedagógusai.

Tanévnyitó istentisztelet
Tanévnyitó istentisztelet
2019. szeptember 10., kedd

Tanévnyitó istentisztelet

2019. szeptember 10., kedd

Tanévnyitó Háromszéken

Tegnap Háromszéken több mint 30 ezer, köztük kétezer előkészítős kisdiák számára kezdődött meg a tanév, ők jelentik a jövőt, az utánpótlást, miközben országos szinten 2,8 millió tanuló kezdte meg a tanévet, két millióval kevesebb, mint 1990-ben.

Tanévnyitó Háromszéken
Tanévnyitó Háromszéken
2019. szeptember 10., kedd

Tanévnyitó Háromszéken

2019. szeptember 10., kedd

Őszi felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások

Őszi felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen
2019. szeptember 10., kedd

Szobrot a rablóvezérnek

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Szobrot a rablóvezérnek
Szobrot a rablóvezérnek
2019. szeptember 10., kedd

Szobrot a rablóvezérnek

2019. szeptember 10., kedd

Három napig állt a bál

Három napig állt a bál
Három napig állt a bál
2019. szeptember 10., kedd

Három napig állt a bál

2019. szeptember 10., kedd

Merénylet a nemzet ellen

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Merénylet a nemzet ellen
Merénylet a nemzet ellen
2019. szeptember 10., kedd

Merénylet a nemzet ellen

2019. szeptember 10., kedd

A Szilva Napja Feldobolyban

A Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület szeptember 14-én, szombaton negyedik alkalommal szervezi meg a Szilva Napját Feldobolyban, az iskola udvarán.

A Szilva Napja Feldobolyban
A Szilva Napja Feldobolyban
2019. szeptember 10., kedd

A Szilva Napja Feldobolyban

2019. szeptember 10., kedd

Lógó diákok célkeresztben

Az iskolakezdéssel a megyei rendőrségnek a „lógó” diákokat megcélzó ellenőrzéssorozata is kezdetét veszi: amint azt lapunknak Tóth Zsigmond, a háromszéki rendőrség bűnmegelőzési osztályának vezetője kifejtette, az órák elől „megszökő” fiatalok tettükkel saját magukat sodorhatják veszélybe. Az iskola területén kívüli, szünet alatti dohányzásról is szó esett.

Lógó diákok célkeresztben
Lógó diákok célkeresztben
2019. szeptember 10., kedd

Lógó diákok célkeresztben

2019. szeptember 10., kedd

Kalandpark épül Sugásban

Miután nyár elején bocsátották közvitára, a legutóbbi tanácsülésen elfogadták a Sugásfürdőn épülő kalandpark tervét. Ezzel az országban egyedülálló vidámparkot létesítenek a Sepsiszentgyörgyhöz közeli fürdőhelységben.

Kalandpark épül Sugásban
Kalandpark épül Sugásban
2019. szeptember 10., kedd

Kalandpark épül Sugásban

2019. szeptember 10., kedd

Iskolakezdés a járványügyön

Háromszéken 90%-os az oltási fedettség a kicsiknél, így zökkenőmentesen indulhat az idei tanév – fejtették ki lapunknak a megyei közegészségügyi igazgatóság keretén belül működő járványügyi osztály munkatársai.

Iskolakezdés a járványügyön
Iskolakezdés a járványügyön
2019. szeptember 10., kedd

Iskolakezdés a járványügyön

2019. szeptember 09., hétfő

Kevés aláírás gyűlt össze a régiós polgári kezdeményezéshez, de az SZNT elnöke bizakodó

Egyelőre kevés aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatására, de Izsák Balázs SZNT-elnök ennek ellenére bizakodó.

Kevés aláírás gyűlt össze a régiós polgári kezdeményezéshez, de az SZNT elnöke bizakodó
2019. szeptember 09., hétfő

Már egymilliárd mobilfelhasználót ér el az Európai Unió műholdas navigációs rendszere

Már mintegy egymilliárd mobilfelhasználót ér el az Európai Unió műholdas navigációs rendszere (Galileo) - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság.

Már egymilliárd mobilfelhasználót ér el az Európai Unió műholdas navigációs rendszere
2019. szeptember 09., hétfő

Kétszer annyi esőerdő pusztult el Brazíliában, mint tavaly

Idén már 6404,4 négyzetkilométer esőerdő pusztult el Brazíliában, csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte vasárnap a Brazil Űrkutatási Intézet.

Kétszer annyi esőerdő pusztult el Brazíliában, mint tavaly
2019. szeptember 09., hétfő

Büntető feljelentést tesz az EMNP a kormány ellen migránsok befogadása miatt

Büntető feljelentést tesz a főügyésznél az Erdélyi Magyar Néppárt a bukaresti kormány ellen, amely - megítélése szerint a román alkotmányt megszegve - többedszer tett az elmúlt időszakban olyan bejelentést, hogy Románia kész befogadni bevándorlók csoportjait.

Büntető feljelentést tesz az EMNP a kormány ellen migránsok befogadása miatt
2019. szeptember 09., hétfő

Rovana Plumbot választotta ki romániai biztosjelöltnek Ursula von der Leyen

Közzétette az általa kiválasztott uniós biztosok listáját az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen. A romániai biztosjelöltek közül Rovana Plumb került fel a listára.

Rovana Plumbot választotta ki romániai biztosjelöltnek Ursula von der Leyen
2019. szeptember 09., hétfő

Vizsgálat indult egy nagyváradi orvosnő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte gyermekét

Büntetőjogi kivizsgálás indult egy nagyváradi orvosnő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy évvel ezelőtt megölte egyhónapos kislányát, és titokban eltemette a holttestet.

Vizsgálat indult egy nagyváradi orvosnő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte gyermekét
2019. szeptember 09., hétfő

Dăncilă: a vidéki iskolák tanulói ugyanolyan lehetőségeket érdemelnek, mint a városiak

A Hunyad megyei Őraljaboldogfalva (Sântămăria Orlea) község általános iskolájában vett részt Viorica Dăncilă miniszterelnök a hétfői tanévnyitón.

Dăncilă: a vidéki iskolák tanulói ugyanolyan lehetőségeket érdemelnek, mint a városiak

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye