Büntető feljelentést tesz a főügyésznél az Erdélyi Magyar Néppárt a bukaresti kormány ellen, amely - megítélése szerint a román alkotmányt megszegve - többedszer tett az elmúlt időszakban olyan bejelentést, hogy Románia kész befogadni bevándorlók csoportjait.
2019. szeptember 09., 14:212019. szeptember 09., 14:21
Ezt Csomortányi István, a párt elnöke jelentette be egy hétfőn tartott kolozsvári sajtótájékoztatón. A pártelnök a román alkotmány Románia területére vonatkozó 3. cikkelyének a 4. bekezdését idézte, amely szerint "a román állam területére idegen népességek nem telepíthetők vagy kolonizálhatók".
Csomortányi megemlítette: Románia a térségben először, már 1992-ben belefoglalta az alaptörvényébe ezt a kitételt, ennek ellenére folyamatosan megjelennek a nyilvános térben olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Románia kész migránsokat befogadni. Emlékeztetett rá, hogy augusztus során 17 észak-afrikai bevándorló befogadásáról jelentek meg hírek a nyilvánosságban.
A pártelnök szerint senki nem gondolja komolyan, hogy Románia a bevándorlók célországa lenne, de azt sérelmezte, hogy az ország vezetése szembemegy az alkotmánnyal, szembemegy az ország érdekével, Közép-Európa érdekével, és azért, hogy tetszést keltsen a nyugat-európai kancelláriákban, kiszolgálja azokat a politikai érdekeket, amelyek felgyorsítanák a migrációt.
Hozzátette: a bukaresti kormányzatnak nincs erkölcsi alapja, hogy véleményt mondjon ebben a kérdésben, hiszen az ország az elmúlt 50-60 évben 800 ezer német, 400 ezer zsidó, 400 ezer magyar és több millió román etnikumú polgárát bocsátotta ki. Ezzel Szíria után Románia a második legnagyobb kibocsátó ország.
Csomortányi arra kérte a sajtótájékoztatón a bukaresti parlamentben levő magyar képviselőket, hogy segítsék sikerre jutni a Dăncilă-kormány elleni bizalmatlansági indítványt. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság soha nem támogatta a Romániát 2016 óta kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) - Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciót, csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) partizánakciója volt az a szerződés, amely alapján májusig parlamenti támogatást nyújtott a koalíciónak. Úgy vélte: emiatt az elhibázott támogatás miatt a magyarság egy újfajta magyarellenesség célkeresztjébe került. Csomortányi úgy vélte, nincs valós törekvés az ellenzéken belül a kormány megbuktatására, ezért megtörténhet, hogy a Dăncilă-kormány még hosszú ideig hatalmon marad. A pártelnök az előrehozott választásokat tartotta a kívánatos megoldásnak.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!