Kevés aláírás gyűlt össze a régiós polgári kezdeményezéshez, de az SZNT elnöke bizakodó

Egyelőre kevés aláírás gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatására, de Izsák Balázs SZNT-elnök ennek ellenére bizakodó.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 09., 16:062019. szeptember 09., 16:06

Az SZNT-elnök hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: az egymillió aláírás összegyűjtésére szánt egy év első négy hónapja telt el, és elektronikus úton egyelőre csak 20 ezer aláírást sikerült összegyűjteni. Hozzátette: a papíralapú aláírásokat egyelőre nem összesítették, így ezek száma nem ismert.

 Izsák Balázs a sajtótájékoztató után a közmédiának elmondta: ennek ellenére bizakodó, hiszen olyan koncepciót sikerült kialakítani, amely meggyőző és erős a nemzeti régiók lakói számára. Azt is a bizakodásra feljogosító tényezőnek tekintette, hogy az SZNT-nek komoly partnereket sikerült maga mellé állítania. Mint felsorolta: Erdélyben mindhárom magyar párt vállalta az aláírásgyűjtést, Magyarországon a Rákóczi Szövetség, a nemzetközi színtéren az Európai Szabad Szövetséget (EFA) és az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN) és a Baszk Nemzeti Pártot említette.

Az SZNT elnöke hozzátette: Erdélyből 250-300 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni. Hozzátette: a Székelyföld autonómiájának napjává nyilvánított október 27-én a hagyományos imavasárnapot és az őrtűzgyújtást is az aláírásgyűjtés szolgálatába szeretnék állítani.

A közösségi vezető szerint az EU-nak is érdeke, hogy sikeres legyen ez a polgári kezdeményezés, hiszen Európának sok olyan régiója van, ahol sikeresebbé lehetne tenni az EU-t. Megjegyezte: ilyenek a határon átnyúló régiók, mint például Baszkföld vagy Tirol, és azt is hozzátette, hogy Székelyföldön is megbukott az EU kohéziós politikája.

"Az EU abban érdekelt, hogy egyenletesen fejlődjön egész Európa, és hogy minden európai polgár találja meg a boldogulását ott, ahol született. Nem abban érdekelt, hogy a sikertelenebb régiókból az emberek elvándoroljanak, és létrejöjjenek hatalmas nagy agglomerátumok" - magyarázta Iszák Balázs.

Egy múlt heti sajtóbeszélgetésen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI kérdésére elmondta: a szövetség az idő rövidsége miatt nem kapcsolta össze az államelnökjelölt indulásához szükséges aláírások összegyűjtését a nemzeti régiós polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésével. Ez utóbbira külön kampányt szervez jövő év elején. A szövetség 200 ezer erdélyi támogató aláírás összegyűjtését vállalta.

A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust