A felsőház szabályzata értelmében az elnököt titkos szavazás során választják meg a jelöltek közül az ülésen jelen levő szenátorok.
A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz - mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.
Negyvenhárom ország adatai alapján készítették el a tanulmányt, mely kimutatta, hogy egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körében – derült ki az amerikai rákkutató társaság tanulmányából.
A romániai Versenytanács azt javasolja az illetékes hatóságoknak, tegyenek erőfeszítéseket a földgázvezeték-hálózatok bővítésére, hogy minél több háztartásban, vidéki intézményben áttérhessenek a fafűtésről a gázfűtésre.
Eddig több mint kétszázezer aláírást gyűjtött össze az USR PLUS szövetség Dan Barna államelnöki tisztségre való jelölésére.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen Brüsszelben mutatta be az uniós biztosok általa javasolt listáját.
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC hírportálja.
Kurt Cobain skicceivel, festményeivel és jegyzeteivel díszített, limitált ruhakollekciót dobott piacra a Nirvana együttes énekesének hagyatékkezelője.
Először fordul elő az amerikai történelemben, hogy az újonnan munkához jutók többsége színes bőrű.
Egy idén elhunyt texasi férfi hamvainak egy részét és a családja kísérőleveleit tartalmazó palackot vetett partra az óceán a Mexikói-öbölben.
Egy hétéves kisfiú a Disneylandre gyűjtött zsebpénzét a hurrikán károsultjainak adta. Ezután jött a Disney meglepetése.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Minden kérelmezőnek visszafizették (az adóhatóságon keresztül) a környezetvédelmi illetékeket, akinek iratcsomója hiánytalan volt - közölte az Agerpres hírügynökséggel az ANAF.
A Brassó megyei Zajzon volt idén a házigazdája a sportfavágó országos bajnokságnak, amely a Stihl Timbersports néven ismert világbajnokság nemzeti szakasza és selejtezője is egyben.
Feleségül ment egy fához, Bodzafáné lesz az új neve
A januártól szeptember elejéig tartó időszakban több mint 70 közlekedési baleset történt a Kovászna megyei utakon. Ezek nyomán 16 személy vesztette életét, 67-en súlyosan, 32-en könnyebben sérültek meg.
A New Jersey állam erdejében felfedezett csörgőkígyónak két teljesen kifejlett, egymástól függetlenül működő feje van, a tudósoktól a Double Dave nevet kapta.
Eskin a díj nagy részét fejlődő országok fiatal matematikai tehetségeinek oktatására fogja adományozni, a korábbi nyertesekhez hasonlóan.