Egyre több a bélrákos megbetegedés a fiatalok körében

Negyvenhárom ország adatai alapján készítették el a tanulmányt, mely kimutatta, hogy egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körében – derült ki az amerikai rákkutató társaság tanulmányából.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 10., 14:392019. szeptember 10., 14:39

[reklam]

A Gut című szaklapban bemutatott kutatás elsőként foglalja össze negyvenhárom ország 20–49 éves és az 50 év feletti korosztályában előforduló bélrákos esetek adatait.

Korábban is végeztek már olyan kutatást, mely az 50 év alatti felnőttek bélrákos megbetegedéseinek növekvő számára utalt.

„A témában végzett eddigi kutatások azonban csak egyes országokkal és régiókkal foglalkoztak”– mondta el Michael Hoffmeister, a heidelbergi Német Rákkutató Központ epidemiológusa és táplálkozáskutatója, aki maga nem vett részt a vizsgálatban.

Az új kutatás globális áttekintést ad. Az eredmények szerint Dél-Koreában 2008 és 2012 között évente 100 ezer ötven év alattiból 12,9-nél jelentkezett bélrák. Ezzel az ország a fiatal felnőttek megbetegedési arányát tekintve listavezető.

Rebecca Siegel, az atlantai ACS munkatársa elmondta, annak kockázata, hogy fiatalabb emberek betegedjenek meg béltumorban, még mindig kisebb, mint idősebbek esetében.

Az ötven felettiek körében regisztrált bélrákos esetek aránya Szlovákiában a legmagasabb, 100 ezer főre 192,5 eset jut. A legalacsonyabb az indiai Csennaiban, ahol 27,5 eset jut 100 ezer főre.

A kutatók figyelmét leginkább az egy évtizeden belül tapasztalható változások keltették fel, melyet harminchat ország esetében mutatott ki a vizsgálat. A bélrákos esetek aránya az 50 év alattiaknál tizennégy országban stabil maradt, három országban – Ausztriában, Olaszországban és Litvániában – visszaesett, tizenkilenc országban pedig emelkedett. Ezen belül kilenc országban – Ausztráliában, Dániában, Németországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Új-Zélandon, Svédországban, Szlovéniában és az Egyesült Államokban – a fiataloknál tapasztalt emelkedés mellett az idősek esetében csökkent vagy állandó maradt a bélrákos esetek aránya.

A fiataloknál regisztrált betegségek okairól egyelőre keveset tudnak a kutatók. A tanulmány szerzői szerint megváltozhatott az emberek táplálkozási és életstílusa, mert sok országban áttértek a nyugati életmódra, így elterjedtek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek és a gyorsételek.

A gyerekeknek gyakran adott antibiotikumok is állhatnak a háttérben, valamint folynak a viták a túlsúly szerepéről is. Mindez egyelőre csak spekuláció – mondta el Hoffmeister.

Hoffmeister szerint a bélrákszűréseknek is köszönhető, hogy több iparosodott országban visszaesett az idősebbek körében a megbetegedések száma. Osztrák szakértők szerint az 50. életévtől mindenkinek tízévente kellene kolonoszkópiát, vagyis béltükrözést végeztetnie.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust