A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–1-re kikapott a szlovákoktól, így az elsőről visszacsúszott a harmadik helyre Európa-bajnoki selejtezős csoportjában. Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi.
A kantai líceum fő- és B-épülete 2010 óta az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonát képezi, nekik köszönhetően 2013-ban a főépület tetőszerkezetét újították fel és cserepezték újra, és a nyáron sor került a kisebbik ingatlan tatarozására is.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Megyei Sürgősségi Kórház udvarán hamarosan egy helikopter-leszállóval gyarapodik, az első „kapavágásra” pedig már jövő évben sor kerülhet – tudtuk meg a megyei sürgősségi kórház menedzserével folytatott legutóbbi beszélgetésünk során.
Három évvel az előző lemez után, október 4-én érkezik a Blitzkrieg, a 2006-ban alakult magyarországi Hungarica nyolcadik albuma. Az Erdélyben nagy népszerűségnek örvendő, nemzeti rockzenét játszó zenekar alapítójával, Mentes Norbert gitárossal a kézdivásárhelyi Moby Dick-koncert előtt beszélgettünk a lengyel nyelvű dalokat is tartalmazó, analóg módszerrel készített hanghordozóról.
Naponta többször jönnek szembe velünk természeti környezetünk pusztulásának, a klímakatasztrófának, közelebbről pedig az erdőirtásnak lehangoló képei. A keserűséget meghaladva a tettek útjára lépett egy maroknyi ember, és közösségi összefogásra alapozott erdőtelepítést tervezett. A Napkapu elnevezésű projektről az ötletgazda, Tulit Éva és Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója sajtóértekezleten számoltak be, jelen volt az ügy több támogatója is.
A háromszéki fiataloknak ismét lehetőségük nyílik első kézből, tapasztalt vállalkozóktól, intézményvezetőktől és szakemberektől elméletben és gyakorlatban is megtanulni, hogyan működik egy vállalkozás, miként igazodhatnak el a hivatali bürokráciában.
Tegnap Bokor Tibor polgármester, Fejér László Ödön szenátor és a kivitelező cég vezetősége a kantai minorita rendháznál tartott kihelyezett sajtótájékoztatót, aminek során az épületben zajló munkálatokat is alkalmunk volt megtekinteni. A felújítás jól halad, sok mindent sikerült megoldani, de az ingatlannak még mindig vannak veszélyes részei.
A domain regisztráció elvégzése könnyű feladatnak számít, azonban van néhány fontos tényező, amelyekre szükséges odafigyelni. Az alábbi írás segítségével ezek a szempontok válnak megismerhetővé.
Akárhogy is nézzük, a rádió töretlen népszerűségnek örvend. Politikai műsorok, oktató beszélgetések, zene mixek, kívánságműsorok. Ugye említettünk olyat, amit te is szívesen hallgatsz a kocsiban ülve?
A kávézás a munkahelyi életnek éppúgy szerves részét képezi, mint a csapatépítés, vagy a kollégák születésnapjának megünneplése. Amire azonban sok cégtulajdonos nem gondol, hogy egy professzionális kávégépet ma már nem kell feltétlenül megvennie a vállalkozásnak, hiszen bérelheti is.
A karikagyűrű, más néven esküvői gyűrű már igazán régóta él a köztudatban, mint a szerelem legszebb szimbóluma. Lássuk, hogy mi is volt régen a karikagyűrűk jelentése és divatja.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Mielőtt még megszólalnának az esküvői harangok, nem árt, ha mindent ellenőriztek. Az esküvő minden pár életében egy meghatározó pillanat, hiszen ekkor kötik össze életüket.
A Stranger Things milliókat szippantott magába a 4 évaddal ezelőtti indulásakor, ez a szám pedig folyamatosan nő, ahogy mindenki ráveszi a barátait, hogy tartsanak vele a sorozat nyújtotta izgalmak megélésében.
A mai technológiával épülő épülteknek már nincs természetes szellőzése. Ezt a hőveszteségek elkerülése érdekében elzárták. Ugyanezt képviselik az új műanyag ablakok is.
A szem körüli bőr nagyon sok mindent elárul a nőkről, elsősorban sajnos a kort, de emellett a bőrápolási szokások is leolvashatóak róla.
A Real Madrid, azaz a “Királyi Gárda” az egyik legnépszerűbb focicsapat a világon. A madridi székhelyű spanyol együttest 1902-ben alapították, eredetileg Madrid Football Club néven.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
A szakértők szerint néhány másodperc alatt végezhet az élőlényekkel a mérgező alga, és emiatt hat francia tengerparti szakaszt is lezártak a nyáron.