A kantai líceum fő- és B-épülete 2010 óta az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonát képezi, nekik köszönhetően 2013-ban a főépület tetőszerkezetét újították fel és cserepezték újra, és a nyáron sor került a kisebbik ingatlan tatarozására is.
2019. szeptember 11., 00:062019. szeptember 11., 00:06
A státus és a kézdivásárhelyi önkormányzat között köttetett szerződés értelmében a tanintézmény évente kap bizonyos összeget a helyi tanácstól az iskola főjavítására, ami most már elegendő volt arra, hogy egy fontos rehabilitálást végezzenek a diákok által a „gyarmatnak” nevezett ingatlanon. Júniusban egy sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elegendő pénz van a B-épület nagyon rossz állapotban levő tetőszerkezetének a teljes felújítására és a tanévkezdésre be is fejezték a munkálatot.
Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: nem volt egyszerű a kivitelezés, hiszen a rossz tető miatt az osztálytermek mennyezete is beszakadt, így azokat is helyre kellett állítani, de most már rendben van az épület, amint meglesznek a szükséges anyagiak, következhet a külső meszelés.
Az igazgató azt is elmondta, hogy következő javítás a főépület külső festését célozná meg. Erre viszont néhány évet várni kell, ugyanis össze kell gyűljön az ahhoz szükséges pénzösszeg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!