Bár a hóesést nem lehet betervezni, ha valaki egy teljes hétvégét aktív – mondjuk síelős – pihenéssel szeretne eltölteni, vagy csak erdő közelben a friss, fagyos levegőn sétálgatna, jó előre kell gondolkoznia és némi kockázatot is be kell vállalnia.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kézdivásárhelyen január 11-től lehet befizetni az adókat és illetékeket.
Tragédiával rajtolt a 2021-es év: a háromszéki munkaügyi felügyelőség illetékesei azt vizsgálják, hogy munkabalesetnek minősül-e a Gelence környékén lévő erdőben történt halálos baleset.
A vadászterületeket bérlő egyesületek érdekvédelmi szervezetének megalapításáról határozott két háromszéki és egy brassói vadász, vadgazdálkodó.
A belügyminisztérium hivatalon belül és nyilvánosan is méltatta, megköszönte két brassói rendőrnek az áldozatkészségét, ami által emberéletet mentettek.
A költségvetés meg fog felelni a helyi hatóságok finanszírozási igényeinek - jelentette ki kedden Florin Cîţu miniszterelnök, miután találkozott a municípiumok országos szövetségének (AMR) vezetőségével.
Az előrejelzések szerint 2021-ben tovább gyorsul a Föld forgása, így az idei év még 2020-nál is rövidebbnek ígérkezik, írja az Időkép.
4,4 százalékkal, 1040,8 milliárd lejre zsugorodott a bruttó hazai termék 2020-ban - írja az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) keddi közleményében.
Január 18-án értesítették a rendőrséget, hogy a 15 éves Kalányos Auróra Sefora ismeretlen helyre távozott a család székelyszáldobosi otthonából és nem tért oda vissza.
Nem szeretne lemondani a Nemzeti Liberális Párt éléről az idén tartandó tisztújító kongresszusig Ludovic Orban.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott kedden, hogy nagyon sokan szeretnék beoltatni magukat COVID-19 ellen, és a következő napokban több oltásközpontot is üzembe fognak helyezni az országban.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2754 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 28.492 tesztet végeztek el – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki úgy véli, hogy a „vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot”.
Mínusz három fokra csökkent a hőmérséklet az algériai Ain Sefra városában, részben ennek tudható a rendkívüli esemény - az elmúlt több mint negyven évben ez a negyedik alkalom, hogy ott is havazik.
Enyhe tünetekkel, otthon gyógyulva túlélte a koronavírus-fertőzést egy 108 éves nő az Egyesült Államokban.
Az Európai Unióban elsőként Magyarországon engedélyezhetnek kínai vakcinát. Az állami tulajdonú Sinopharm oltóanyaga meglehetősen elavult technológiára épül és a mellékhatásai is kellemetlenebbek lehetnek az mRNS vakcinákénál.
Beoltatta magát kedden COVID-19 ellen Anca Dragu, a szenátus elnöke és Ludovic Orban, a képviselőház elnöke.