
A belügyminisztérium hivatalon belül és nyilvánosan is méltatta, megköszönte két brassói rendőrnek az áldozatkészségét, ami által emberéletet mentettek.
2021. január 19., 17:512021. január 19., 17:51
Néhány nappal ezelőtt a két rendőr - Ciprian és Dumitru - éppen a napi szolgálati idő végén járt, amikor azt a felkérést kapták, hogy igyekezzenek a Brassó peremén lévő Új-tóhoz, mert valaki a vízben rekedt, miután a jég betörött alatta. A két rendőr a tóhoz közel volt az értesítés pillanatában. Gyorsan a helyszínre siettek, és ott azt látták, egy férfi a jeges tóban vergődik, a parttól eléggé távol, egy csoport pedig biztatja, hogy próbáljon valahogy kijönni. A hőmérséklet mínusz 10 C fok volt akkor. A rendőrök felmérték, hogy a bajban lévő férfi önerőből nem tud kijönni, ezért másodpercek alatt elhatározták, hogy bemennek érte, kisegítik a vízből. Arra már eleve számítottak, hogy alattuk is beszakad a jégréteg, ezért ruháikat levetették. Meglehetősen gyorsan elérték a tó közepe táján lévő férfit, akit a rosszullét környékezett, közel állt a testkihűléshez, ájuláshoz. Partra segítették, addigra már a mentőszolgálat autója is a helyszínen volt, ellátták a tóba esett férfit, felajánlották a kórházba szállítást a rendőröknek is, de ők elutasították, gyorsan felvették szárazon maradt ruháikat, és a helyi rendőrség székházába mentek megírni az eset jegyzőkönyvét! Még tréfálkozni is volt kedvük a jól sikerült bevetésen, egyikük megjegyezte, amúgy is hiányzott egy fürdés, ám mivel túlságosan hidegre sikerült, otthon forró vízzel megismétli.
A szerencsésen végződött balesettel kapcsolatosan a szemtanúk elmondták, a tó jegén csoportosan áthaladva akartak rövidíteni, de a jég ropogni kezdett, és a legelöl lépkedő társuk alatt beszakadt, ők viszont még vissza tudtak térni a partra.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!