
Tragédiával rajtolt a 2021-es év: a háromszéki munkaügyi felügyelőség illetékesei azt vizsgálják, hogy munkabalesetnek minősül-e a Gelence környékén lévő erdőben történt halálos baleset.
2021. január 20., 00:022021. január 20., 00:02
Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője érdeklődésünkre elmondta, január 14-én történt a halálos baleset, amely kivizsgálása jelenleg is zajlik.
– Egy 45 éves férfi fát vágott ki, az kidőlt, ám egy vaskos ág fennakad. Az áldozat éppen a fennakadt ág alatt ment át, amikor rázuhant. Ez fakitermelésnél egy tipikus, elterjedt baleseti forma. Vizsgáljuk, hogy munkabalesetnek minősül-e – fejtette ki.
Kiderült, hogy tavaly 5 alkalommal indult kivizsgálás hasonló ügyben, ám ebből csupán 2 tragédia bizonyult munkabalesetnek. Ennek tükrében a szakember hangsúlyozta, oda kell figyelni, és alkalmazás nélkül, feketén nem szabad dolgozni, munkát vállalni. A törvényesen alkalmazott személyeknél, tragédia esetén az áldozat gyermekei nyugdíjban, és hasonló előnyökben részesülnek, ám ezektől elesnek a feketén munkálkodók utódai.
Megtudtuk, Háromszéken a munkabalesetek többsége leginkább hóesés után történik: ennek az az egyik magyarázata, hogy a munkások a havazót követő napokon is rutinosan dolgoznak, ám nem alkalmazkodtak a téli, csúszós körülményekhez.
Összegzésképpen Ördög rávilágított a rendszeres kiképzés fontosságára, hangsúlyozva, hogy az ismétlés nem árthat, hiszen a rutinossá vált munka során hajlamosak vagyunk mellőzni egyes óvintézkedéseket, már nem figyelünk annyira a megelőzésre.
Tavaly összesen 2 halálesetet nyilvánítottak munkabalesetnek az ellenőrök: egyik erdőkitermelés, a másik fafeldolgozás során történt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!