
Felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, feltehetően egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, melyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani.
2021. február 10., 09:532021. február 10., 09:53
Peter Ben Embarek sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy sikerült új információkat gyűjteniük, ezek azonban nem változtattak jelentősen a járvány kitöréséről alkotott eddigi képen.
A kutatások arra mutatnak, hogy a vírus természetes hordozói egyes denevérfajok lehetnek – tudatta, hozzátéve, hogy a denevérekről egy közvetítő fajon keresztül terjedhetett át a kórokozó az emberre. Rámutatott, hogy ennek meghatározásához további célzott vizsgálatokra lenne szükség, s nem csak Kínában, hanem más országokban is.
Az élelmiszerbiztonsági szakember ugyanakkor aláhúzta, ez a vírus akár utazókkal vagy fagyasztott élelmiszeripari termékekkel is eljuthatott a közép-kínai Vuhanba más térségekből. Elmondta továbbá, nem találták jelét annak, hogy a SARS–CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a városban.
Az Egészségügyi Világszervezet által valószínűtlennek minősített elmélet szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki, a kínai hatóságok ezt korábban is határozottan tagadták.
A WHO egy másik szakértője, Dominic Dwyer kijelentette: nagy valószínűséggel csak évek múlva tudják majd teljes mértékben feltárni a járvány eredetét.
A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány első ismert gócaként elhíresült Vuhanba az új típusú koronavírus eredetének felkutatására, érkezésüket követően két hétre karanténba kellett vonulniuk.
A WHO nemzetközi szakértőinek vizsgálata érzékeny politikai kérdésnek számít a kínai vezetés számára. Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Peking korlátozta a kutatási lehetőségeket, és eltiltotta a tudósokat például attól is, hogy újságírókkal beszéljenek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!