Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Farkas Orsolya

2025. szeptember 02., 12:302025. szeptember 02., 12:30

Mintegy 150 szülő, diák és tanár vonult utcára május 23-án, jelezve: elegük van az iskolájuk felújítása körüli bizonytalanságból. A Mihai Viteazul Főgimnáziumból ugyanis öt évvel ezelőtt kellett kiköltözniük, de azt senki sem láthatta előre, hogy 2025-re sem lesz befejezve a munka. A folyamat akkor akadt el, amikor a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – mivel nem volt elégedett a kivitelező munkájával – szerződést bontott a céggel. Cserébe a vállalkozó beperelte a városházát, félbehagyta a munkát, ugyanakkor a területről sem volt hajlandó távozni.

Galéria

Eközben több mint ezer diák, a tanárok és a személyzet többi tagja a város különböző tanintézményeinek termeiben lettek „szétszórva”. A májusi tiltakozás résztvevői, köztük az iskola igazgatója is nyilatkoztak a sajtónak: elmondták, hogy belefáradtak a várakozásba, most már nem hisznek az ígéretekben. Akkor még kételkedtek abban, hogy a moduláris tantermek elkészülnek az idei tanévkezdésre.

 

Költözhetnek a diákok


A város egyetlen román tannyelvű elméleti líceumának főépületébe, dísztermébe és bentlakásába idén sem térhetnek vissza a tanulók, azonban az iskolaudvar újra megnyílik előttük szeptemberben: mostantól 16 moduláris tanteremben zajlanak az órák. Az emeletes konténereket mellékhelyiségekkel, fűtésrendszerrel, légkondicionálókkal látták el.

Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Székelyhonnak elmondta: a moduláris épületek villany-, víz- és csatornahálózatra való rácsatlakoztatásán dolgoznak jelenleg a szakemberek. „Jövő héten helyükre kerülnek az iskolapadok, az okostáblák. Szeptember 8-án már kész tantermek fogadják a gyerekeket” – fejtette ki. Mint mondta, a termeket a követelményeknek megfelelően alakították ki, tűzvédelmi szempontból biztonságosak, továbbá az ajtók és lépcsők is az előírásoknak megfelelő méretűek.

Galéria

A városvezetés állandó kapcsolatban van a középiskola vezetőségével. Ugyanakkor az oktatásért felelős alpolgármester maga is pedagógus, belátja, hogy mennyire fontos a megfelelő körülmények megteremtése. Úgy véli, az új tantermek megfelelőek, ugyanakkor azzal, hogy visszaköltöztetik a főgimnázium tanulóit, más iskolákat is segítenek. „Azok az osztályok, ahol az elmúlt években, szétszórva tanultak a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulói, most felszabadulnak. Ezeket az osztálytermeket most használhatják azok az iskolák, amelyeknek az idei nyár folyamán kezdődött el a felújítása” – magyarázta. Sepsiszentgyörgyön kilenc oktatási intézményben zajlik hőszigetelési munkálat, felújítás.

 

Még nem mozdult el az iskola ügye


Sztakics Éva Judit emlékeztetett, a főgimnáziumban két beruházás folyik, de jelenleg mindkettő stagnál. A bentlakást és dísztermet érintő felújítás kapcsán elmondta, a kolozsvári céggel zajlik a per, szeptemberben fog felmérést készíteni egy műszaki szakértő, a jelentést pedig benyújtják a bíróságnak. A főépület – a helyi fejlesztések országos programja (PNDL) finanszírozásával – épül, de a munkálatok előre nem látott problémák miatt korábban elakadtak.

Ennek kapcsán az alpolgármester rámutatott: újrakezdik a munkát, de egy lassú folyamatról van szó, hiszen műemléképület, az engedélyek beszerzése így a szokásosnál is körülményesebb. „Kiderült, hogy a főlépcsőnek – bármilyen impozáns is – nincs alapja. Teljesen újra kell csinálni. A műemléképületeknek hosszadalmasabb a felújítása, de vigyáznunk kell az értékes ingatlanjainkra” – szögezte le.

Fotók: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
2025. szeptember 02., kedd

Kézdivásárhelyen is indulnak Lábbusz-járatok

Az új tanévtől Kézdivásárhely is csatlakozik a már több városban is nagy sikernek örvendő Lábbusz/Pedibus kezdeményezéshez, amelynek lényege, hogy a kisiskolás gyerekek minden reggel felnőtt kíséretében, gyalog indulnak az iskolába.

Hirdetés