
Az Európai Uniónak új esélye nyílik arra, hogy foglalkozzon az európai őshonos kisebbségek védelmével, jogszabályokkal védje a kisebbségi nyelveket és kulturális hagyatékokat - jelentette ki Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője szerdán Strasbourgban a közmédiának adott nyilatkozatában.
2022. február 17., 11:242022. február 17., 11:24
Mint mondta, az európai kisebbségvédelemmel foglalkozó legnagyobb szervezetek, például az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), 12 pontból álló javaslatcsomagot nyújtottak be az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében. Elmondta, hogy az általa elnökölt FUEN a Minority SafePack polgári kezdeményezéshez kapcsolódó javaslatokat dolgozott ki, amelyeket fel is töltöttek a konferencia honlapjára. Ezek között azt is szorgalmazzák, hogy az EU tegye kötelező érvényűvé a koppenhágai kritériumrendszert, a kisebbségvédelemre vonatkozó feltételeket is az EU-hoz csatlakozni kívánó országok vonatkozásában. Más szervezetek - tette hozzá - kisebbségi nyelvekért felelős uniós biztosi pozíció létrehozását és egy kisebbségi nyelvi charta elfogadását javasolják.
A képviselő véleménye szerint amennyiben a konferencián érdemben megtárgyalják ezeket a javaslatokat, és belefoglalják őket a végkövetkeztetésekbe, nagyot javulna a kisebbségek helyzete az EU-ban.
Vincze Loránt emlékeztetett: tavaly az Európai Bizottság lesöpörte asztaláról a Minority Safepack kezdeményezést, amely arra irányult, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére. A brüsszeli bizottság nem kezdeményezett jogalkotást a kisebbségek védelme érdekében - amely pedig mintegy 50 millió embert érint Európában -, annak ellenére sem, hogy összegyűlt az ügy támogatáshoz szükséges egymillió aláírás.
"Az Európai Bizottság elhibázott döntést hozott, informálisan arra hivatkozva, hogy a kezdeményezés nemzeti érzékenységeket sért. Túl kellene már lépni ezen a 19. századbeli koncepción, és ha az EU a demokrácia letéteményesének tartja magát, akkor védje úgy a jogállamiságot, hogy az őshonos kisebbségeket is kézen fogja" - jelentette ki. Hozzátette: nem lehet Európa jövőjét 50 millió kisebbségi ember bevonása nélkül elképzelni, ezek az emberek támogatják az uniót, és többet érdemelnek.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!