Végig a magyar ábécén

Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret

Czegő Zoltán

2019. március 27., 00:042019. március 27., 00:04

Anyunak, anyánknak írtam az egyetem befejezése utáni katonaságtól: falura kerültem, Korondra, líceumba, és a népemet fogom tanítani mindig.

Ezt elmondani könnyű, de vajon mi és mennyi a való? Amikor odatapadtam 23 évre Budapesthez, át kellett élnem az árulás vádját újból. Ki mit árul el nemzeten belül? Aki nem tud számadást tenni, az adni se nagyon. Visszatértem a magam valóságába, Székelyföldre, Erdélybe, haza. Most itt ülök Uzonban, és ismét a számadás asztalánál. Igaz, most nem gyötör a lelkiismeret a falum előtt, mint 2010-ben. Vajon kinek fordult meg akkor, azon az estén, hogy is volt képe ennek az embernek hagyni csapot, papot, és elmenni? El lehet hagyni anyánk, apánk sírföldjét, falombjait?

Uram Istenem, nem vétkezhettem annyit, hogy ma is eszembe jusson a vád, a létező vagy az idegen. Érveim, az argumentumok előttem az asztalon, a könyveim egy kis része. A jog fölmutatása, akár a katolikusoknál az Úré. És most Uzonban átlobban illatos vádként ajtótól ablakig a másik vád, Bordos, gyermekkorom áldott kis falucskája a Kis-Küküllő mentén.

És ismét az önvád: Bordos annyira az enyém volt, akár karácsonyonként a kisded Jézus a bölcsőben, kit őriznünk felváltva, az volt a legnagyobb megbízatás, szent feladat. Ha Uzonnak minden göröngye, kerékvettetője a magaménak tekinthető volt s ma is az, hogyan számolok el Bordoson e faluárulással? Csak és csakis az lehet elszámolásom érvelése, szívem érverése, hogy egy népet szolgálok nagyon nagy bajában, ceruzával és fennhangon, ott is, emitt is.

Az író kötelességérzete már maga is elszámolás. Önnyugtatás? Az is lehet. Tanár bácsi, tanár úr, én készültem – mondta nem egy tanítványom amaz őt esztendő alatt, míg magam is készültem. Most ez lenne a pont a megnyugvásom után?

Lehet sok szülőfalum is immár. Hitvány emberi hatalom riogatja azok fiait, nekünk készülnünk kell, a legrosszabbra is; megmaradásunkra, a legrosszabban is. Csakis így lehet nyugtom, nyugtunk, még idefenn, földszinten. Önnyugtatás? Hazamenekültem, itthon az ők szemében ott a hála, a megnevezhetetlen. Bordostól Uzonig, végig a magyar ábécén.