Országos pályázatot hirdettek olyan személyeknek, akik nevelőszülők szeretnének lenni. Megyénkben is várják a jelentkezőket, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság folyamatosan hirdeti az állásokat. Ez igazából nem munkahely, hanem hivatás.
2021. január 15., 00:192021. január 15., 00:19
Nevelőszülőkre folyamatosan szükség van, hiszen gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amikor kiskorúak kerülnek be a gyermekvédelmi rendszerbe – mondta megkeresésünkre Szász Katalin Melinda vezérigazgató-helyettes. Tavaly év végi adatok szerint a megyében 214 gyermek van hivatásos nevelőszülőhöz elhelyezve. A gyermekvédelmi törvény értelmében azokat a 7 évesnél kisebbeket, akiket intézményesíteni kell, kimondottan csak hivatásos nevelőszülőhöz lehet elhelyezni – magyarázta a szociális hálózat munkatársa.
Azt is elmondta, azoknak a kórházban elhagyott gyerekeknek, akik az igazgatóság közbenjárása eredményeként sem maradhatnak a saját családjukban, illetve azoknak, akiket ki kell emelni a családjukból az ottani állapotok miatt, egy hivatásos nevelőszülőnél kell a befogadásra alkalmas helyet azonosítaniuk.
Azzal is számolni kell, hogy a hivatásos nevelőszülői rendszer dinamikája változik, hiszen vannak, akik nyugdíjba mennek, felmondanak, így ahhoz, hogy fent tudják tartani a helyek számát, őket is kell pótolni. Éppen ezért írták ki azt a pályázatot, amely lehetőséget biztosít azoknak, akik nevelőszülőkké válnának, gyerekeket fogadnának be családjukba. Kurzusokat szerveznek, felkészítik a leendő szülőket a feladatra.
A nevelőszülők kezdő fizetése kevéssel több, mint 2000 lej, de különböző juttatások, élelmiszerpótlék is jár gyerekenként. Emellett minden gyerek havi 600 (a fogyatékkal élő 900) lejes támogatást kap, amit a nevelőszülő köteles az ellátására fordítani.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!