Vajon hányan vagyunk?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. február 08., 00:102022. február 08., 00:10

A kérdésre sokféle válasz adható. Azok, akik egy kanál vízbe fojtanának, minden bizonnyal örvendeznek, amikor maguk a magyarok saját létszámukat egymillió alattira saccolják. Hol van a valamikori mellveregetés, hol van az a bátor kijelentés, hogy igen, itt Erdélyben két és fél millió, de legalább kettő biztosan él! Minden népszámláláskor, és megértem már párat, az volt a fájó következmény, hogy a végeredmény mindig kevesebb volt a reméltnél. Ám azért bizonyos ideig éltünk a gyanúperrel, hogy sokkal többen vagyunk!

Én azért nem beszélnék millió alatti „előrejelzésről”, főleg, ha felelős szájakból hangzik ez el, mert vészjelzésnek tűnhet, s el is bátortalaníthatja azokat, akik bíznak a számok erejében. Ezért veszélyes játék ez az alkategóriásdi is, mert akik régi emberek, azok már láttak karón varjút, ezzel a két-, háromfelé való írással gyűlt még meg a bajunk.

Évekkel ezelőtt, amikor divatba jött az alapítványok, társulások, egyesületek indítása, valakik létrehozták a Székelyföldi Magyarok Társaságát. Ahol szóba hozták, ott ennek az elnevezésnek a fonáksága is napvilágra került, mégpedig olyan megvilágításban, hogy ezek szerint nem minden székely magyar. Gyorsan sor is került a névváltoztatásra, de jó példa annak igazolására, hogy igen-igen megfontolandó az ilyesmi, a magukat magyaroknak valló személyek könnyen elveszhetnek a túlzott besorolás útvesztőiben.

Mostanában többször elméláztam azon is, hogy mi lesz, ha majd mellemre tűzhetem a székelyeket megillető jelképet, és aki évtizedek során másoknál sokkal határozottabban kiállt a magyarság ügye mellett itt, Háromszéken, nem viselheti, mert ő nem székely. Ilyen alkalmakkor, amikor kételyek merülnek fel valaminek az igazsága kapcsán, mindig eszembe jut egy gyerekkori kijelentés. A cséplőgép gépész-tulajdonosa valamiért haragos volt, kivetette nyakából, és földhöz csapta a poros inget, majd azt vágta oda az egyik társának (szinte szó szerint tudom idézni): „Látod, ez az ing egész nap rajtam volt, de ha levetem magamról, tovább már ennek sem hiszek.” A nemsokára beköszöntő népszámlálás biztosai, de inkább a megszámlált szavazatok további számlálói ki tudja, milyen inget viselnek majd?

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés