
A magyar széppróza napja alkalmából közönségtalálkozóra került sor Csender Levente és Szálinger Balázs József Attila-díjas íróval kedd este a sepsiszentgyörgyi Tein tea- és kávéházban. A meghívottak „több műfajban alkotnak, és a műfajok között (próza, vers, epika, dráma, mese) is átjárnak” – hívta fel a közönség figyelmét az őket köszöntő Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
2022. február 24., 00:092022. február 24., 00:09
A velük beszélgető Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, műfordító kérdéseire adott válaszokból kiderült, Szálinger Balázs nem tartja magát prózaírónak. Annak ellenére sem, hogy az Al-dunai álom címet viselő útinaplója megjelenése kapcsán van itt és most jelen. Továbbá azt is megtudhattuk, hogy Térey János (1970-2019) alkotói ösztöndíjban részesült Csender Leventével együtt néhány évig csak az írásra fordíthatják az idejüket és energiájukat.
Csender Levente (Székelyudvarhely, 1977) szüleit a megélhetési gondok kényszerítették Magyarországra 1991-ben, és egy szerencsés véletlen folytán vált íróvá. Újsághirdetésre jelentkezvén ismerkedett meg azzal a személlyel, akinek a hatására novellákat kezdett írni, amelyek egy részét immár angol, spanyol, szlovén, szlovák, román és bolgár nyelvre is lefordították. Számos magyarországi és határon túli folyóiratban publikál.
Eddig hét önálló kötete jelent meg, köztük mesekönyv is. Jelenleg egy drámán dolgozik. Számos novellája született az itthon szerzett tapasztalatokból. A sors kegyének tartja, hogy a Helikon kiadó 2019-ben őt bízta meg a Böjte Csabáról szóló könyv megírásával. A vele 2020 nyarán eltöltött öt hét során szerzett élményeket eddig két könyvben foglalta össze. Az igencsak vaskosnak ígérkező életrajz megírása még hátra van.
Szálinger Balázs Magyarországon jött a világra (Keszthely, 1978), azonban első két verseskötetét mégis Kolozsváron adták ki, és azóta a számuk több mint tízre gyarapodott. A már említett, 2020-ban megjelent útinaplóból való felolvasás és a hozzáfűzött kiegészítés során megtudhattuk, ez tulajdonképpen a feleségével és születendő gyermekükkel a Vaskapu-szorosban 2018 tavaszán töltött egy hónap írásos lenyomata. „Egy sokarcú és sokmúltú terület feltérképezése, utazás időben és térben, a történelemben és a személyes életben” – olvashatjuk a fülszövegében. A Kossuth menekülésére vonatkozó rész elhangzása során megdöbbenve vettük tudomásul, hogy a magyar forradalom és szabadságharc atyja országából félelmektől űzve, álruhában és lehajtott fővel távozott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!