Ursula von der Leyen: Románia példát mutat szolidaritásból

Románia példát mutat szolidaritásból - jelentette ki csütörtökön Bukarestben az Európai Bizottság (EB) elnöke, hangsúlyozva, hogy az ország nemcsak az ukrajnai menekülteknek nyújt segítséget, hanem a Moldovai Köztársaságnak is.

Székely Hírmondó

2022. március 03., 12:272022. március 03., 12:27

[reklam]

Ursula von der Leyen megbeszélést folytatott a Cotroceni-palotában Klaus Iohannisszal, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

"Románia megindító példát mutatott az egész világnak, amikor elkezdődött a háború" - fogalmazott az EB elnöke, méltányolva a határátkelőknél a háború elől menekülőknek nyújtott segítséget.

"Az emberek saját otthonaikba is befogadják a menekülteket, adománygyűjtő akciókat szerveztek a közösségi médián keresztül" - nyomatékosította von der Leyen, kiemelve, hogy mindemellett a Moldovai Köztársaságnak is segítséget nyújt az ország. "Önök példát mutatnak szolidaritásból Eurrópában. Szívből köszönöm ezt mindannyiuknak!" - tette hozzá.

Az EB-elnök köszönetet mondott a román állampolgároknak is, amiért "tárt karokkal fogadják a menekülteket".

"Emberek százezrei menekülnek Putyin fegyverei elől, hátrahagyva családjukat és minden vagyonukat, gyermekeikkel együtt próbálnak egy biztonságosabb helyet találni az Európai Unióban. Az elmúlt napokban legalább egymillió ember hagyta el Ukrajnát, Románia 55 ezernek nyújtott menedéket és élelmet" - jelentette ki Ursula von der Leyen.

Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor részvétét fejezte ki a szerda esti légi szerencsétlenségben elhunyt román katonák családjának.

A román államfő beszámolója szerint Ursula Von der Leyen tájékoztatta őt az EU energetikai biztonságának növelése érdekében tett erőfeszítésekről.

"Ez mindannyiunk számára stratégiai célkitűzés" - jelentette ki Iohannis. Hangsúlyozta, továbbra is támogatni kell a cseppfolyósított földgáz importját, a megújuló energiaforrásokba és a polgári nukleáris ágazatba történő jelentős beruházásokat.

"Számunkra ezek az energetikai kérdések rendkívül fontosak, és ezeket részletesen megvitattuk az elnök asszonnyal. Szükség van egy rövid távú megközelítésre az Unió valamennyi tagállama energiaellátásának biztosításához. Ugyanakkor középtávú megközelítésre is szükség van annak érdekében, hogy elegendő energiával rendelkezzünk, hogy az árak ne robbanjanak fel, és hogy az európai gazdaság ne fulladjon meg. A mi esetünkben egyértelműen biztosítani kell, hogy ezek az árak ne fojtsák meg a román gazdaságot. És igen, hosszú távú megközelítésre is szükségünk van. Egyértelmű, hangsúlyozom, egyértelmű, hogy az Európai Unió orosz gáztól való függőségének véget kell vetni!" - jelentette ki Iohannis.

Rámutatott, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az alternatív energiaforrásokra. Az államfő elmondása szerint az EB-elnök "teljesen egyetértett" azzal a kijelentésével, miszerint Románia szempontjából világossá vált: az energiafüggetlenség irányába kell haladni a megújuló energiaforrásokba és a polgári nukleáris ágazatba történő beruházások révén.

Iohannis elismerően szólt az EB által javasolt és elfogadott taxonómia-rendeletről, amely átmenetileg fenntartható energiaforrásként kezeli a földgázt és a nukleáris energiát, segítve a tagállamokat a zöldenergiára való átálláshoz vezető úton.

A tárgyaláson szó esett továbbá a Moldovai Köztársaságnak nyújtható konkrét segítségekről; Románia keleti szomszédja ugyanis szintén menekülthullámmal, valamint energiaválsággal és gazdasági nehézségekkel küzd.

"Románia továbbra is szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal. Ukrajna megsegítése érdekében az egység, a koordináció és a gyors reagálás a fő erősségünk" - mondta Iohannis, hangsúlyozva, hogy az Orosz Föderáció indokolatlan és illegitim agressziója Ukrajna ellen az egész transzatlanti biztonságot veszélyezteti.

"Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy ismét elismeréssel adózzak a szabadságért küzdő, a megszállók gyilkos tüzében is ellenálló ukrán nép bátorságának" - jelentette ki a román államfő.

Ursula von der Leyen közölte, "igen fontos szerepe lesz a háború sújtotta Ukrajnának szánt nemzetközi humanitárius segélyeket begyűjtő és továbbszállító logisztikai központnak, amelyet Románia területén alakítanak ki."

Az EB-elnök rámutatott, ez a központ fogja begyűjteni az uniós tagállamokból érkező segélycsomagokat, és innen küldik majd tovább ezeket azokba az ukrajnai régiókba, ahol a legnagyobb szükség van a támogatásra.

Rendkívül fontos szerepe lesz a létesítménynek, amelyet az EU mellett az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és más entitások, például a civil szervezetek is támogatnak - nyomatékosította Ursula von der Leyen, hozzátéve, ebben az esetben is, mint minden válsághelyzetben, összehangolt munkára van szükség. 

Klaus Iohannis kijelentette, már zajlanak a munkálatok a logisztikai központ tevékenységének mielőbbi elindítása érdekében.

Az államfő megköszönte az EB elnökének a logisztikai központ létrehozásához nyújtott támogatást. "Azon dolgozunk, hogy ez a központ mielőbb működőképes legyen" - fogalmazott. 

Az elnök elmondta, ebben a központban gyűjtenek majd be minden adományt, hogy aztán továbbítsák Ukrajnába, illetve a Moldovai Köztársaságba is. Hozzátette, mivel az ukrajnai helyzet vélhetően tovább romlik, és egyre nagyobb mennyiségű segélyre lesz szükség, úgy becsülik, hogy "meglehetősen hosszú ideig" lesz szükség a központ működtetésére, amit az EB-vel közösen végeznek majd. A létesítmény tevékenysége fokozatosan indul majd be, kezdetben csak adománybefogadó központként fog működni, majd "egy nagyon nagy és összetett létesítménnyé fejlődik, amely együtt fog dolgozni a humanitárius segítségnyújtás minden szereplőjével" - magyarázta.

Iohannis elmondta még, a Brüsszelből érkezett szakértőkkel elkezdik az előkészületeket, de hetekbe fog telni, amíg teljes kapacitással működhet a központ, a segélycsomagokat ugyanis egy humanitárius folyosón át szállítják majd Ukrajnába, és egy részük olyan területekre kell hogy eljusson, ahol éppen harcok dúlnak, ennélfogva számos előzetes tárgyalásra lesz szükség.

Az államfő hangsúlyozta, Románia minden tőle telhetőt megtesz az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésére, és az elkövetkező időszakban uniós alapokat fog lehívni a menekülthullám minél jobb kezelése érdekében.

Ukrajna uniós csatlakozási kérelmével kapcsolatban "beindult a gépezet" - jelentette ki Ursula von der Leyen.

"Kétség nem fér hozzá, hogy ez a bátor nép, amely élete árán védi európai értékeinket, az európai család tagja lehet" - mondta a Klaus Iohannis elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen.

Az EB elnöke felidézte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben jelezte Ukrajna csatlakozási szándékát, és "a gépezet beindult", de az EU-nak jelenleg a háború okozta helyzet kezelésére kell összpontosítania.

"Igyekszünk erősíteni a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Ukrajnával, megpróbáljuk Ukrajnát bekapcsolni az Európai Unió energiahálózatába, és ebben a folyamatban nagy elszántsággal, a szolidaritás és az egység érzésével mindannyian Ukrajnával leszünk" - fogalmazott von der Leyen.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés