Új iskolatörténeti kiadvány

Pénteken a megyei könyvtár nagytermében mint dédelgetett, okos és szép gyermeket, olyan büszkeséggel mutatták be a Református Székely Mikó Kollégium 160 éves történelmét összefoglaló kis kézikönyvet mindazok, akik születésénél bábáskodtak.

Bodor Tünde

2021. január 26., 00:082021. január 26., 00:08

Ők Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Intézet vezetője, a kötet szerkesztője, Sztakics Éva, a nagy múltú kollégium jelenlegi igazgatója, József Álmos hely- és iskolatörténész, Kondor Ágota korábbi igazgató és Szebeni Szabó Róbert, a kiadvány képszerkesztője.

Szebeni Zsuzsa köszöntése után Sztakics Éva fogalmazta meg, hogy sokszor felötlik benne, főleg Csutak Vilmos iskolaigazgató szobra előtt elhaladtában: az intézményi múlt kötelezi, és nagy kihívás elé állítja. Jelenlegi feladata a modern kor vívmányaival felszereltetni a 160 éves tanodát, és megteremteni a hátterét a kiváló tanárok munkájának. Kondor Ágota korábbi igazgató pedig azt értékelte leginkább, hogy a kis kötet második részében helyet kaptak a diákok azon pályázatra érkezett munkái is, amelynek felhívása arra buzdította a tanulókat, hogy felmenőiket, szüleiket, nagyszüleiket, szomszédaikat vallassák mikós múltjukról. E vallomásokból kitűnik, hogy a mikós szellemiség, identitás milyen erős, azt tudatosan építgetik most is – mondta, és elárulta azt is, hogy a kollégium még élő neves végzettjeivel is terveznek egy riportsorozatot készíteni.

József Álmos, aki a tavalyi jubileumi évben az iskola fennállásának 160. évfordulójára készült kiállítás törzsanyagát állította össze, saját képarchívumát is rendelkezésre bocsátva (ez képezi a most bemutatott kiadvány első fejezetét is) lektorként is méltatta a Magyar Kulturális Intézet és Szebeni Zsuzsa intézményvezetői hozzájárulását és személyes munkáját is a színvonalas kiállításhoz, aki ezt még azzal tetézte, hogy e történeti kiadványt megszerkesztette, megjelentetéséhez támogatást szerzett. Az összefoglaló jellegű kis műből az érdeklődők a Mikó múltbeli és jelenbeli arculatát is megismerhetik, vélekedett.

Csutak Vilmos neves iskolaigazgatóról Rab Sándor történelemtanár értekezett, míg az alapító Mikó Imréről Egyed Ákos akadémikus írását tartalmazza a könyv. József Álmos javasolta azt is, hogy a jelenleg folyó iskolafelújítás kapcsán a falakról lekerülő tablókról állítsák össze az iskola diákjainak albumát – igaz, az 1940-44 közöttiek nincsenek meg, azokat a Maniu-gárdisták elpusztították. Szorgalmazta, hogy az iskola bejáratát is tegyék ünnepélyesebbé.

Szebeni Szabó Róbert válogatta a kötetbe az iskola híres végzettjeinek portréit. Elmondása szerint arra törekedett, hogy a több mint 30 személyiség minél több területet képviseljen: sportot, művészeteket, közigazgatást, politikát. Menet közben megszerkesztett egy sorozatot is a kollégium tablóin fellelhető, egyre cizelláltabb iskolacímerekről 1923-tól 1973-ig, a kiadvány hátlapjára egy 1860-as pecséten szereplő címer került.

A Mikó történetéhez kötődő munka folyamatos, legközelebbi tervként Szebeni Zsuzsa megemlítette, hogy Zabolán a Mikó 160 évvel ezelőtti alapítása emlékére készülnek emléktáblát állíttatni, és hasonlóképpen Szentgyörgyön Szemerjai Szász Béla tanárnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés