Történelmi arcképcsarnok a Lábasházban

Önazonosságtudatot erősítő nemzeti szentéllyé varázsolták a Lábasház kiállítóterét a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) munkatársai. Egy olyan történelmi arcképcsarnokká, ahol múltunk nagyjaival szembesülhet az oda betérő, és feltöltődhet a Somogyi Győző Kossuth-díjas festő- és grafikusművész által megidézett száz magyar hős portréjából áradó energiával. A tárlatot hétfő délben nyitották meg a művész és népes közönség jelenlétében.

Bedő Zoltán

2022. március 09., 00:112022. március 09., 00:11

Az egybegyűlteket köszöntő Vargha Mihály SZNM-igazgató nem rejtette véka alá az általa ikonosztáznak nevezett kiállítás megvalósulása által kiváltott örömét és elégedettségét. Amint abbéli reményét sem, hogy a megtekinthetőségének négy hónapja alatt özönleni fognak a látogatók – köztük iskolás csoportok is.

Nagyjaink arcképein kívül megcsodálhatók a Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó grafikái is, amelyekből 41 nyomatot nagylelkűen a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozott. Március 15-én díjmentesen lehet majd belépni a megnyitón is ünnepi díszben strázsáló Kövér György hagyományőrző huszár által felügyelt kiállítótérbe. Az ünnepi hangulatot helybéli kórusok időnkénti fellépése fogja emelni.

A Magyarország csíkszeredai diplomáciai képviseletében szóló dr. Both Hajnal konzul rámutatott, Somogyi Győző hitvallása szerint a művész egy próféta, akinek Isten örömhírét és a természetben megnyilvánuló dicsőségét kell közvetíteni. A Budapestről Balaton mellékre költözött és ott hagyományos gazdálkodást folytató alkotó példája azt bizonyítja, mindenkor lehet másképpen élni és alkotni.

Várallyay Réka művészettörténész érzelemdús, szenvedélyes hangú méltatásban vallott a huszárörökséget egy kis faluban felélesztő, az értelmiséget maga köré gyűjtő, a múltban mélyen gyökerező alkotásokat létrehozó művészről, akit mindezért lelki, szellemi és fizikai síkon egyaránt hitelesnek tart.  A száz magyar hős arcképcsarnokával tulajdonképpen történelmünk 1500 éven átívelő folytonosságát mutatja be a mindenkori szemlélőnek. Folytonosságot, amelynek a gyökerei lenyúlnak a magyarság öntudatát kereső életérzéshez, ezért Székelyföldön és Kárpát-medence-szerte meríthetünk és táplálkozhatunk belőle. Hozzásegít, hogy újból tudjuk, érezzük, ez a hazánk, hogy vertikálisan és horizontálisan hová tartozunk.

A kiállítás sepsiszentgyörgyi létrejöttét nagyban segítő Tóth Norbert kurátor kiemelte, Somogyi Győzőnek köszönhetően találkozhatunk a katonahőseinkkel, akik tehetségükkel, találékonyságukkal, bátorságukkal és – ha kellett – áldozatvállalásukkal szolgálták a nemzetet. Megjegyezte, hősök nemcsak csatákban, háborúkban születnek, hanem békeidőben is. Így „napjainknak is megvannak azon katonái, akik életükkel mutatnak példát, munkásságukkal állnak ki a magyarság mellett”. Közéjük tartozik Somogyi Győző festő és grafikusművész is – mondta.

A 80. életévét taposó alkotó szerint „semmi nem veszett el, minden megvan, és helyreállítható. Csak le kell hajolni a földre, és ott van a múltunk. És él az Isten, akihez fordulunk, és akitől kérjük az újjászületést”. A megnyitó ünnepélyességének emeléséhez Tóth Andor furulyajátéka is hozzájárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés