Tizennégy lakást vásárolt és adományozott

Balogh Sándort 2015-ben Dálnok díszpolgárává avatták, illetve idén a Magyar Érdemkereszt polgári fokozatával tüntette ki a köztársasági elnök „a segítségre szoruló gyermekek felkarolása és a nehéz helyzetben lévő emberek támogatása érdekében végzet tevékenysége, valamint emberségre és hazaszeretetre nevelő pedagógusi munkája elismeréseként”. A dálnoki díszpolgárság megelőzte a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, mondta mosolyogva a kilencven esztendős, nyugalmazott pedagógus. De lássuk, hogyan került kapcsolatba Dálnokkal a német állampolgársággal is rendelkező, az évente legszívesebben az Alpokban feltöltődő (ez idáig 33 alkalommal volt ott) egykori tanár.

– Nagyanyám Futásfalváról származott, tizenegy gyerekes családból. Szegények lévén, édesanyja elengedte, hogy egy úri családdal, akik magukhoz fogadták, cselédlányként Magyarországra költözzön. Kunszentmiklóson születtem, és 6–7 éves korom óta ő nevelt, közben úri családokhoz járt, mosónő volt negyvenöt évig – mesélt a kezdetekről Balogh Sándor.

Hozzátette, jól megismerte az életet. 9–10 éves kora óta minden nyáron aratott, csépelt. Hálát adott Istennek, amikor visszatérhetett a gimnáziumba. A gimnáziumi évek után a szegedi pedagógiai főiskolán végzett, majd szülővárosa mellett helyezkedett el tanárként. Két év katonaság után, általános iskolai tanárként megnősült, majd miután 1957-ben felesége meghalt, beiratkozott az egyetemre, német–angol szakra, ezt követően, 1963-ban gimnáziumi tanár lett szülővárosában.

Nem bírta azonban a párt irányából érkező nyomást, így Nyugatra utazott. Németországba, majd Angliába ment, ahol egy BBC-tanfolyamon vett részt, majd Dániába került óraadó tanárként, onnan Svédországba, ahol fél évig a lundi egyetemen tanult, majd 17 évig Németországban tanított, főleg angolt. 1991-ben német állampolgárként hazaköltözött Magyarországra, majd sepsiszentgyörgyi rokonai hívására Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának a megyeszékhelyen. Meglátogatta szegénysorban élő dálnoki rokonait, akiket a többi helyi szegény családdal együtt segített. Egyebek mellett tizenhárom lakást vásárolt a rászorulóknak.

2017-ben visszaköltözött Magyarországra, ám nemrég ismét idelátogatott, hiszen megismerte egy dálnoki, időközben Kézdivásárhelyre költözött, kétgyermekes, volt férje által nem támogatott, az egyik helyi készruhagyárban dolgozó, nehéz sorban élő, fiatal anya történetét, akinek háromszobás lakást vásárolt. „Tudtam, hogy nekem vissza kell jönnöm Erdélybe. Örömmel tölt el, hogy segíthetek, Mónika és édesapja, Árpád sugárzó arca többet ér mindenféle hálálkodásnál”, summázott.