Tisztújítás a PSD-ben: Marcel Ciolacu és Eugen Teodorovici pályázik az elnöki posztért

Egy feddhetetlen emberekből álló új vezetőcsapat és a Szociáldemokrata Párt (PSD) presztízsének visszaszerzése - egyebek mellett ezek szerepelnek a Marcel Ciolacu politikai programjában, amelyet pénteken mutatott be a párt ügyvivő elnöke.

Székely Hírmondó

2020. augusztus 08., 11:462020. augusztus 08., 11:46

"Egy új, feddhetetlen, politikai tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező emberekből álló csapat; a párt újjáépítése és professzionalizálása azáltal, hogy előtérbe helyezik a párt szakembereit, olyan embereket, akik megmutatták, hogy el tudtak érni valami saját szakmájukban, és akiket legitimizált a közösségük bizalma; a párt presztízsének visszaszerzése" - sorolta a legfontosabb célkitűzéseket pénteki Facebook-bejegyzésében Ciolacu. Az ügyvivő elnök szerint a PSD egy modern baloldali párt, amely gondot visel a nyugdíjasokra és más hátrányos helyzetű társadalmi rétegekre, azokra, akik hozzájárultak vagy aktívan hozzájárulnak Románia fejlődéséhez, azoknak, akik tisztességes munkával keresik mindennapi kenyerüket.

"PSD = a középosztály pártja. Csak a szegénység visszaszorítása járul hozzá a középosztály bővítéséhez Romániában" - írja Ciolacu.

Egy másik fejezet a 'gazdasági hazafiság', amely egyebek mellett a gazdaságot védő közpolitikák kidolgozását, a hazai munkaerő védelmét jelenti.

"Romániának szüksége van PSD-re, mert stabilitásra, biztonságra, újjáépítésre és az életszínvonal javítására van szüksége" - mutatott rá Ciolacu.

Eugen Teodorovici is megpályázza a PSD elnöki tisztségét

Megpályázza a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét - jelentette be pénteken Eugen Teodorovici.

A volt pénzügyminiszter közölte: hivatalosan is benyújtotta pályázatát a PSD elnöki tisztségére. Mint mondta: abban bízik, hogy verseny lesz, és nem egyetlen jelölt, akit esetleg egyöntetű szavazattal választanak meg, mint a letűntnek hitt időkben.

Marcel Ciolacu ügyvivő elnök július 30-án jelentette be, hogy tisztújító kongresszust tartanak, amelyre a tervek szerint augusztus 22-én kerül sor.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés