Terítéken a metropoliszövezet

Kézdi-orbaiszéki polgármesterek, a megyei tanács vezérkara, RMDSZ-es szenátor és képviselők, illetve államtitkár is részt vett a 2021-es év első „maszkos” polgármester-találkozóján.

Bartos Loránt

2021. január 25., 00:142021. január 25., 00:14

Fejér László szenátor a metropolisz-övezettel kapcsolatos tudnivalóról szólt, az övezet létrehozásán a törvény tavalyi megjelenésétől kezdve Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesterrel már hónapok óta dolgoznak. „Úgy gondolom, többen erősebbek leszünk, ha összefogunk, több sikeres pályázatunk lehet, több területre lehet majd európai uniós pénzeket lehívni. Egyik ilyen a gázhálózat fejlesztése, és bár még nem minden világos – például meglévő hálózatok bővítésére tudunk-e pénzeket lehívni, vagy csak újak kiépítésére – de meg kell tennünk a szükséges lépéseket. Ehhez először is jogi keretet kell adni a társuláshoz” – magyarázta, arra is célozva, hogy az infrastrukturális beruházások új vállalkozások megjelenéséhez is vezetnek.

Bokor Tibor arról beszélt, hogy sok pályázatot korlátoz a lakosság létszáma, így egy nagyobb tömörülés sikeresebb lehet. A céhes város polgármestere egy működési szabályzat vázlatát ismertette, és arra figyelmeztetett, hogy hosszú folyamatról van szó, sok határidőhöz kell igazodni. „Péter Ferenc Maros megyei tanácselnökkel beszéltem, velük is egyeztetünk a dokumentációk összeállítása végett, ugyanis ott is egy hasonló folyamatot indítanak el” – mondta.

A metropoliszövezet létrehozása szorosan összefügg akár a gázvezetéssel is, hiszen a települések lélekszáma másként nem tenné azt lehetővé, hogy egymagukban ezt a problémát rendezzék, másik példának a települések közötti bicikliutak létesítését említette.

A házigazda Ilyés Botond irányításával nagyszerű szervezésről tanúskodó megbeszélésen a sepsiszentgyörgyi Bomf Kft. ügyvezetőjeként Olosz Szabolcs, valamint egy bukaresti tanácsadó cég képviselője is részt vett, akik az országos gázhálózat-bővítéssel kapcsolatos legújabb törvénykezési újdonságokról számoltak be, egyben felajánlva segítségüket az elöljáróknak. Az is elhangzott, hogy a gázrendszerek hatékonyságának a növelésére az újabb költségvetési ciklusban négymilliárd lej van előlátva, egy pályázat maximális értéke pedig 25 millió euró lehet. Így egy társulás nagyobb esélyt jelent arra nézve, hogy a kisebb településeket is fel lehessen zárkóztatni.

A veszélyekről is szó esett: amennyiben egy munkálatot nem sikerül időben kivitelezni, akkor a községekre hárul a költségek kifizetése. Úgy tudni, a következő kiírás elsődleges haszonélvezői elsősorban azok a települések, ahol jelenleg nincs gázvezeték, de be van tervezve a munkálat, mint például Kézdivásárhelyen.

Az elöljárók elvi belegyezésüket adták a metropoliszövezetet létrehozásához, így Kézdi- és Orbaiszék megtette az első lépést a nagyobb értékű, közös pályázási lehetőségek irányába. Ami még döntésre vár, hogy egy, a megyei tanács által régebb létrehozott, és Tamás Sándor elnök által e célra felajánlott egyesületen keresztül valósítják-e ezt meg, vagy egy újabb szervezetet alakítanak. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés