Téli tűzoltás nehézségei

Hatásosnak bizonyult a számtalan figyelmeztetés és tűzvédelmi javaslat, amelyeket a Kovászna megyei lánglovagok osztottak meg az évek során a média, illetve közösségi oldalak segítségével, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, csökkent a téli fűtésszezonban az incidensek száma – tudtuk meg Tolvaj Mariustól, a megyei tűzoltóság szóvivőjétől.

2021. január 22., 00:102021. január 22., 00:10

A téli fűtésszezonban megnő a tűzveszély, illetve a tűzesetek száma a felügyelet nélkül hagyott, túlhevült elektromos melegítők vagy ki nem takarított, elavult, netán gyúlékony anyagokhoz túl közel lévő, helytelenül szigetelt kémények miatt, és a szerencsétlenségeket kiváltó okokat oldalakon keresztül lehetne sorolni. Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője kifejtette, az évek során csökkenés mutatkozik ezen a téren, ezért is nem elhanyagolhatók a figyelmeztetések, tűzvédelmi felhívások, amelyeket igyekeznek minden csatornán eljuttatni a célközönséghez.


A téli tűzoltás nehézségeiről is érdeklődtünk, és kiderült, hogy a háromszéki lánglovagok szerencsére minden vízzel töltött tűzoltóautójukat fűtött garázsokban tárolják, a téli gumik mellett pedig megfelelő kerékláncokkal is fel vannak szerelve, hiszen sok esetben nyáron is nehéz egy-egy elszigetelt helyszínre kimenni a nehéz autókkal, nemhogy a hó borította terepen.


– Az utóbbi években nem volt extrém hideg telünk, legutóbb 2017 januárjában – amikor leégett a kommandói iskola – küszködtünk olyan gondokkal, hogy tűzoltás közben folyton elfagyott a víz, a mínusz 30-35 fokos hideg megnehezítette a tűzoltók munkáját – összegzett Marius. 

Tűz Dobollón

Szerdán este Dobollón, egy gazdaságban ütött ki tűz. A tűzoltók 2 autóval, illetve 1 rohammentővel siettek a helyszínre, ahol egy építmény 25 négyzetméteren égett, illetve a lángok a közvetlen közeli lakóház tetőszerkezetére is átterjedtek. Végül a lángok martalékává vált az építmény, és a benne tárolt javak – számolt be az incidensről Tolvaj Marius szóvivő, aki szerint a tüzet egy rövidzárlat okozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés