Szüntelen vakáció!

Kell ennél jobb a diáknak? Rég lejárt annak az ideje, hogy az iskola a tanuló második otthona legyen! Ha már az új miniszter új rendet akar, hát miért ne járna a diákok kedvében? Mit kell állandóan a tantermet bújni, aki valamire akar menni, az húzódjék be nyáron is szobák hűvösébe, de akkor sem az iskolában, mert egyre inkább úgy tűnik, a tanoda már rég idejét múlt valami, ami immár, úgy látszik, egyre inkább a pedagógusok lakhelye lesz, mert bármilyen rendelet is érkezik, az leginkább a pedagógusokat sújtja. 

A minap egy nem is akármilyen szülővel került szóba az iskola, s nem győzött engem eléggé meggyőzni, hogy az egész iskolarendszer, úgy, ahogy van, félresikerült kísérlet, ki tudná megmondani, miért és mire. Többek között azt az igazságtalanságot ecsetelte, hogy míg a tanár egyetlen tantárggyal birkózik meg, addig a diák kénytelen egy nap alatt hat, de legalább öt, más-más tantárgyat tanító pedagógust végigszenvedni. A végén én is megrestelltem magam, hogy bizony ötvenöt esztendőt eltöltöttem iskolában és iskola közelében, s mindig ugyanazt a haszontalanságot, a magyar irodalmat és az anyanyelvet szajkóztam.

Most megint valami készül. Az utolsó választások óta legalább a harmadik változatra készülődnek. Ebben az ügyben én, személy szerint, csak egyetlen kedvező gondolatot fedeztem fel, történetesen azt, hogy az új tanévtől kezdve a tanév június közepén mindenki számára befejeződik. Hogy aztán szeptember 5-től június közepéig mivel töltődik fel, hány vakáció lesz, hány félév, évharmad vagy évnegyed, az még tisztázódik.  Egy dolgot én megfogalmazok, illetve mások után mondom: a túl sok mozgolódás nem biztos, hogy sikerrel jár!

Egyébként ez a világjárvány éppen eléggé megtépázta a tanévet, de meg a pedagógusok és diákok idegeit is, nem beszélve aztán a szülőkről, akik közül nagyon sokan az oktatás  felett gyülekező sötét felhőket is látni vélik. Egy biztos: legyen bármilyen kurta vagy bármilyen hosszas a tanév, előnyben azok lesznek és maradnak, akik az iskolába kapaszkodva ostromolják a jövőt egyelőre szem elől elzáró gátakat. Csak éppen oda ne jussunk, hogy a telefon és a számítógép, amelyektől két-három évvel ezelőtt oly vehemensen tiltottuk gyerekeinket, diákjainkat, most elsőrendű támaszokká lépjenek elő, s nagyrészt rajtuk múljék, hová is jutunk a nagy átszervezésekkel.