Sztrájkolunk, újra sztrájkolunk!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2021. december 23., 00:092021. december 23., 00:09

Ha jós lennék, bizony megmondanám, mi lesz a vége annak a munkabeszüntetésnek, amelyet a jövő esztendő elejére terveznek a tanügyi szakszervezetek. Ha humorizálni akarnék, mint nyugalmazott pedagógus, azt mondanám, tele a hócipőm ezekkel a fenyegetésekkel. Igaz, nem tudni, ki kit fenyeget, jobban mondva, kit sodor előnytelen helyzetbe a beharangozott sztrájk, amelyről viszont még nem tudni, lesz-e vagy nem lesz belőle valami.

Tulajdonképpen más itt a probléma: szégyen, hogy egy ország, jelesen a mienk belesodorja a talán legszomorúbb helyzetbe került értelmiségi rétegét egy olyan elkeseredett lépés előtti állapotba, amely kiszámíthatatlan károkat okozhat a jövőre, jövőnkre nézve. Azt rég megszoktuk, hogy a hazai kormányzás sok vonatkozásban hazugságok láncolatára épül, törvénybe iktatott kitételek sunyi elkendőzésére. Megszámlálhatatlan alkalommal éppen a pedagógusok, az oktatást fenntartó személyek voltak azok, s azok is maradnak, akik vállukon hordozzák egy olyan tanügyi rendszer kilátástalanságait, amely egyesek szerint a bukás felé tart. Ha nem így lenne, nem készülnének ma sztrájkra éppen azok, akiknek azt kell(ene) tanítaniuk, hogy mindenkor eleget kell tenni vállalt kötelezettségeinknek.

Ha meggondoljuk, ritkán múlt el úgy esztendő, hogy a pedagógusokat ne verjék át. A fizetésemelés-ígéret negyedére csökkentése is ezt példázza. Valószínű, ha ki is tör a sztrájk – hadd nevezzük így –, megelőlegezhető a dölyfös visszautasítás, hisz hány alkalommal jutott el a legutolsó mozzanatig a tiltakozás, de amikor arról került szó, hogy mi lesz a diákokkal, a szülőkkel, ha oktatóik nem lépnek be az iskola kapuján, a pedagógus-társadalom visszalépett a legvégsőtől, a teljes leállástól. Nem, nem félelemből, habár a fizetésmegvonás lehetőségével fenyegetőző hatalom, ezt akarta elérni.

Nem félelemből tették le a fegyvert, hanem a tanulók, az iskola, a jövő iránti felelősségérzet állította őket, a visszautasítás ellenére, a diákok elé, a katedrára. Most a törvényhozókon múlik: megalázzák-e újra, mint máskor is a legnépesebb, de kétségtelenül legfontosabb jövőépítő réteget?