Szolgálat a közösség érdekében

Farkas Imola

2020. augusztus 28., 00:012020. augusztus 28., 00:01

– Mi motiválta arra, hogy induljon a polgármesteri székért?

– Egy Coelho-idézettel kezdeném: „Az út maga sokkal fontosabb, mint az, ami útnak indított.” Az utam távolabbról vezetett Esztelnekre, és nem azért, hogy községvezető legyek, hanem teljesen más okból. A körülmények alakították így az életemet, és volt valami sorsszerűség abban, hogy 2004-ben Kézdiszentkereszten alpolgármesternek választottak. Esztelneket képviseltem az akkori községközpontban, azt a terhet és felelősséget bízta rám a falu, hogy a függetlenségéért dolgozzam, ez legyen a cél. Másfél évre rá, 2006. január 1-én két falu álma vált valóra: Esztelnek ismét önálló község lett, Kurtapatakkal együtt. Innentől kezdődően elindult egy fejlődési folyamat, mely azóta is tart. Némi önkormányzati tapasztalattal már rendelkeztem, ami abban a helyzetben nagyon fontos volt, ugyanakkor erős támogatottsággal bírtam, ami a településeken meg is látszott. Megkezdtük a járhatatlan utak rendbetételét, hidakat, pallókat építettünk. Bővítettük az iskola épületét, községházát, új óvodát építettünk. Folyamatosan újítottuk a művelődési házat, a középületeinket, a köztereket, támogattuk az egyházat, a kultúrát. Elsőként szerveztünk falunapokat a környéken. Egyik kezdeményezője és első elnöke voltam az Angustia Egyesületnek, mely a felsőháromszéki önkormányzatokat, vállalkozókat és civil szervezeteket tömörítve a térség fejlesztését hivatott szolgálni. Nem véletlen, hogy Esztelneken van a székhelye, és nem a térség központjában, Kézdivásárhelyen. Minden pályázati lehetőséggel éltünk, és amit lehetett, a községben meg is valósítottunk. Sokkal nagyobb községekben nincs ilyen fokú fejlődés, mint például a kanalizálás, mely egyik nagyon fontos lépés volt. Kérdőívek által felmértük a lakosság igényeit, és a legtöbben a szennyvízhálózat kiépítését igényelték. Ezek a fejlesztések mind-mind a lendületet és a befektetett munkát tükrözik – ezt szeretném folytatni a következő években is. Mindazt a tudást, tapasztalatot és kapcsolati tőkét, amely felhalmozódott az évek során szerte az országban és az anyaországban is, a község gyarapodására kívánom fordítani. Erre fókuszálok, és arra is, hogy ezt a tapasztalatot továbbadjam egy fiatal pályakezdő számára.

– Milyennek írná le saját szavaival Esztelneket, Esztelnek lakóit, a közösséget?

– Esztelnek folyamatos változásban levő település, mely sokat szépült az elmúlt években, ugyanakkor van még hová fejlődnie. Természeti adottságai elképesztőek: gyönyörű környezetben található, a természetet kedvelők számára igazi paradicsom. Izzasztó emelkedők, helyenként köves út, lápok és gödrök is akadnak, vadállatokkal is könnyű találkozni a környéken, mégis, aki elszánja magát, és kimegy mondjuk a Gyertyánosba, az rácsodálkozva fogalmazhatja meg magában, milyen csodálatos a környék, mekkora a nyugalom, és milyen szerencsés, hogy itt lehet. Esztelnek lakói barátságos, nyíltszívű emberek. Jó példa erre a Faluséta alkalmával mutatott hozzáállásuk. Ahogy kinyitották a kapukat, úgy tárták mellé a szívüket. Abban a kalácsban vagy gyümölcsben, amit kínáltak, benne volt az egész lelkük. A községből is sokan keresik máshol a kenyerüket, azt szeretném, ha azok a fiatalok, akik jelenleg távol élnek, miután megjárták magukat a világban, tapasztalatot, tudást és pénzt szereztek, visszatérjenek a szülőfalujukba, vállalkozásokat hozzanak létre, és itt éljenek, gyarapítsák a közösséget, valamint továbbvigyék az idősebb generációtól örökölt hagyatékot.

– Melyek a település erősségei, és melyek a gyengeségei?

– Ami esetleges hátrány volt egy évvel ezelőtt, az most kifejezetten előny számunkra, gondolok itt a jelenlegi helyzetre, hiszen egy járvány kellős közepén vagyunk. Ez jó példa arra, hogy milyen gyorsan változhat a helyzet, és amit hátránynak gondolunk, az esetenként nem is az. Erőssége tehát a településnek a földrajzi elhelyezkedése, a nyugalom, a tiszta levegő, hogy minden megvan, ami az élethez szükséges. Gyengeségei közé sorolom a munkanélküliséget, viszont ez nem csupán ránk jellemző, hanem sajnos az egész környékre. A gyár bezárása minket is váratlanul és felkészületlenül ért, előzetes információkat nem kaptunk a vezetősége részéről. Sajnos ez nem csupán az elbocsátott alkalmazottakat és azok családjait érinti, hanem az önkormányzatot is, hiszen jelentős bevételtől esett el a falu. Minden lehetséges úton elindultunk, hogy lehetőséget találjunk a gyár újraindítására.

– Folytatnak-e kampányt a szeptemberi választásokra készülve?

– A járvány előtt, a júniusi választásokra készülve úgy éreztem, összefogás van a községben, közös célért, a közösségért indulunk együtt egy fiatalos csapattal, akik egy következő ciklusban már tapasztaltként vehetnék át a stafétát. Sajnos ez az egység egyéni érdekek miatt megbomlott, és jelenleg ez a kis közösség két táborra szakadt. Azt szeretném mindenkinek elmondani, hogy a polgármesteri tisztséget nem hatalomnak, nem munkahelynek tekintem, hanem szolgálatnak a közösség érdekében. Tudom, hogy vannak, akik mást gondolnak, hogy már eleget voltam vezető pozícióban, ami igaz is, viszont volt mindig mellettem egy csapat, a tanácsosok, akik ugyanolyan, sőt nagyobb döntéshozatallal rendelkeztek. Lehetőségük volt és van mindig javaslatokat tenni, szolgálni a községet. Egy újragondolt csapattal állunk elő a szeptemberi választásokon. Keresztes Botond fiatal vállalkozó személyében látnám jó kezekben az alpolgármesteri teendőket. Őt sem igazán kell a helyieknek bemutatni, családja kurtapataki, ő maga is itt építgeti leendő lakhelyét, nagyapja pedig köztiszteletben álló községvezető volt egykor. Személyében első alkalommal lenne kurtapataki vezetője a rendszerváltás utáni községnek.

– Milyen terveik, elképzeléseik vannak a továbbiakra?

– Folytatjuk a pályázatok benyújtását, igyekszünk minél több európai uniós, állami és magyarországi támogatást szerezni, hogy tovább fejlesszük a községet. Stabil helyi társadalmat szeretnénk kialakítani, helyi vállalkozások létrehozását támogatni. Konkrét terveink vannak, nem a levegőbe beszélek: bekapcsolódtunk a megyei víz- és csatornahálózat kiépítési programjába, belevágunk az egész községet érintő földgázhálózat kiépítésébe. Kiemelt figyelmet fordítunk a kultúrára, a közösségépítő rendezvényekre. Ezt a lakosság is tapasztalhatja, hiszen nagykorúsítást, idősek napját, ünnepre hangolódó rendezvényeket, orgonakoncertet, könyvbemutatókat, filmvetítéseket szerveztünk az elmúlt időszakban. Támogatjuk a néptáncegyüttest, az egyházakat, folyamatosan szépítjük az épületeket. Két nyertes pályázatból a kurtapataki és esztelneki kultúrotthonokat új asztalokkal, székekkel fogjuk felszerelni. Terveink szerint fiatal házasoknak kívánunk építkezésre alkalmas területeket adni, hogy itt telepedjenek meg, gyarapítsák közösségünket.

– Tart-e attól, hogy nem tartják meg a választásokat, esetleg az emberek nem mennek el szavazni?

– Ezt a döntést én nem tudom befolyásolni, ezért nem is foglalkozom vele. Sokkal jobban aggaszt a vírushelyzet. Nem szeretném, ha a járvány érintené a települést, számomra az egészség, a lakosság egészsége a legfontosabb. Nagyon gyorsan reagáltunk a tavasszal is a helyzetre, önkéntesek segítségével maszkokat varrtunk, és ezeket minden portára el is juttattuk, tájékoztató levelet mellékeltünk, a közösségi oldalunkon, plakátokon is folyamatosan közöltük az aktuális híreket. Kérem a falubelieket, vegyenek részt a választásokon, és segítsenek abban, hogy továbbvigyem a község vezetését a megkezdett úton.

Varga Attila jelenlegi községmenedzser, polgármester-jelölt 1965. január 14-én született, kétgyerekes családapa. Felesége Varga Katalin tanítónő. Ditróban nevelkedett, ott és Gyergyószentmiklóson végezte középiskolai tanulmányait. 1990-ben szerzett oklevelet a petrozsényi bányászmérnöki karon. Barótra helyezték ki, ahonnan Kőröspatakra került. 1992-ben költözött Esztelnekre, ide nősült. 2004-ig kisebb megszakításokkal a tanügyben dolgozott, 2004 júniusától a kézdiszentkereszti polgármesteri hivatal alkalmazottja lett mint alpolgármester. 2006 januárjától, a község önállósulásától polgármester volt. A petrozsényi RMDSZ alapító tagja (1990), az Esztelnek-Kurtapataki helyi szervezet elnöke 1996 óta, 2007-től SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) tag.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés