Szijjártó számít a székelyekre

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes kíséretében Székelyföldre látogatott tegnap Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Marosvásárhelyről érkezvén Sepsiszentgyörgyön is megtekintett néhány olyan létesítményt, melyek költségvetésében jelentős tételt tett ki az anyaországi támogatás.

Bodor Tünde

2022. február 15., 00:042022. február 15., 00:04

A sepsiszentgyörgyi újságírók a Gyöngyvirág utcai református templomban, illetve a Diakónia Alapítvány által épített, majdnem kész idősotthon előtt találkozhattak a magyar kormány képviselőjével, akit a megyeszékhelyen Kató Béla református püspök és Antal Árpád polgármester is elkísért. Miután Kelemen Hunor a Kárpát-medencei országok gazdasági-politikai közös érdekeire és a rendszeres találkozók fontosságára hivatkozott, Szijjártó Péter vette át a szót.


„1867 óta nem volt Sepsiszentgyörgyön hivatalban lévő magyar külügyminiszter – mondta Antal Árpádra, mint információforrásra, hivatkozva –, ez szégyen” – fogalmazott a külügyminiszter. A könnyed bevezető után áttért a fajsúlyosabb dolgokra, mint a magyar nemzetpolitika, mely ahhoz képest, hogy 2010-ig „lekicsinylő és ellenséges” volt a határon túli magyarokkal szemben, e fordulópont után a külhoni magyar közösségek megerősítésére és támogatására fókuszált.


Hangsúlyozta, a közeledő magyarországi országgyűlési választásokon, mely az anyaország és határon túli nemzeti közösségek életét alapvetően határozza meg, számítanak a székelyföldiek részvételére, szavazatára, ehhez minden feltétel adott: március 19-től mindhárom romániai magyar konzulátuson naponta 6 és 22 óra között le lehet adni a szavazatokat, egy sem veszhet el, mondta a magas rangú vendég. Amennyiben pedig a jelenlegi kormány megkapja a bizalmat, folytatódni fog az erdélyi gazdaság fejlesztése, az identitás megőrzését szolgáló kulturális programok, az iskolák, óvodák, egyházi közösségek és sportegyesületek támogatása.
Gratulált az RMDSZ stabilizáló szerepéhez a román kormányban, amely a két ország közötti együttműködést fontos kérdésekben is gördülékenyebbé tette, egy oldalra tudtak helyezkedni például az európai jövőt meghatározó stratégiai kérdésekben is. Az elmúlt 10 év távlatában a román–magyar kapcsolatok most vannak a legjobb állapotukban, értékelte, de ez még nem ok az elégedettségre, ennél is jobbat szeretnének – fogalmazott.
Újságírói kérdésre hozzátette, szorgalmazni fogja a határkeresztező infrastruktúra további fejlesztését, és reméli, a két ország energiaellátását illetően is sikerül majd kölcsönösen előnyös megállapodásokat kötniük.
Antal Árpád polgármester azt kérte a magyar külügyminisztertől, hogy minél több magyarországi vállalkozás jöjjön Erdélybe és Székelyföldre, majd nyereségükből vigyenek haza, de annak egy részét fordítsák a helyiek javára, mert ha gazdaságilag megerősödik az itteni közösség, az segíti a hosszú távú megmaradását. – Minden szentgyörgyi beruházás, minden, amit közösen tervezünk, azt szolgálja, hogy itthon tudjunk boldogulni – mondta.
A sajtónyilatkozat után a külügyminiszter kíséretével megtekintette az OSK-stadiont is, majd Csíkszeredába, Gyergyószentmiklósra ment tovább. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés