
Magyarország kormányzati szinten is felléphet a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye rendezésének érdekében, ha ezt a helyi közösség igényli – mondta el csütörtökön Bukarestben Szijjártó Péter külügyminiszter.
2019. február 01., 11:092019. február 01., 11:09
A MOGYE-n kialakult helyzetre is reflektált az ETV kérdésére az Európai Unió külügyminisztereinek bukaresti értekezletén résztvevő Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere elmondta, magyar közösséget képviselő RMDSZ eddig azt kérte, hogy helyben történjenek egyeztetések a kérdésről, de ha a szövetség kéri, kormányzati szinten is fellépnek az egyetemen létesítendő magyar kar érdekében, ahogy a marosvásárhelyi katolikus iskola esetében is tették. Hozzátette: az ügy rendezésének lehetőségét már fel is vetette a román félnek.
„Tárgyaltunk a román féllel a marosvásárhelyi orvosi egyetem kérdéséről is, és én felvetettem azt, hogy ahogy angol nyelvű szak elindult, magyar nyelvű szak esetében a magyar kormány, illetve a Richter támogatást tudna nyújtani a működéséhez. Kértem, hogy ezt fontolják meg, hiszen ez olyan megoldás lenne, ami azt gondolom, hogy mindkét fél számára kielégítő lehetne.”
A marosvásárhelyi egyetem román többségű szenátusa évek óta akadályozza egy magyar kar létrehozását, noha ezt törvény írja elő. Legutóbb pedig a magyar diákokat súlyosan diszkrimináló vizsgarendszerről döntöttek.
Az uniós biztos szerint a marosvásárhelyi orvosi egyetemen létesítendő angol kar precedenst teremthet arra, hogy elháruljanak a magyar kar megalapítása előtti évtizedes akadályok. Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa erről tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt a Krónika kérdésére.
A napilap munkatársa arról faggatta az EU kormányának magyar tagját, mi a véleménye a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem új vizsgarendszere kapcsán kirobbant botrányról, valamint arról, hogy a felsőoktatási intézmény román vezetősége tárgyalni sem hajlandó a magyar kar létrehozásáról – miközben angol kar megalapítását tervezi. Úgy vélte, ha a marosvásárhelyi magyarság, valamint az egyetemen dolgozó magyarok nem tudnak közös nevezőre jutni abban a tekintetben, milyen megoldást tartanának fontosnak ebben a kérdésben, az sokkal nehezebbé teszi a kibontakozást az ügyben.
Közben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Nethuszár Facebook-oldalnak adott interjúban elmondta, nem lát lehetőséget a magyar kormány támogatásával létrehozandó új erdélyi orvosi egyetem megalapítására, mivel ehhez teljes klinikai hálózat szükséges. A szövetségi elnöke közölte, annak az álláspontnak a képviselője, hogy meg kell próbálni bentmaradni a MOGYE-n, és ott kialakítani egy önálló magyar kart.
(ETV/Marosvásárhelyi Rádió/Krónika)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!